Bukolikus reggeli fürdőzés

Király gyógyfürdő, Budapest, Fő utca, XXI. század

 

A Víziváros a reggeli órákban. Rézsút itt-ott már besüt a nap is. Sajnos néhány éve csak kilenckor nyit, a kis budai fürdő kora reggeli fürdőzésre nem kínál alkalmat. Nyitásra érkezem. Azért a reggeli hangulat nálam megvan, nem vagyok korán kelő. Sietve vetkőzöm a kabinban, hogy első legyek. Hogy lássam, átéljem. Gyors előzuhany, mert ezt nem szabad kihagyni, ahogy erről már itt és itt írtam. És indulás a török kupola alá.

 

Már bekukkantva a szűk kis bejáraton egy másik világ sejlik fel előttünk. Talán, hogy a meleg bent maradjon, jól kitalálták 450 éve ezek az oszmánok. Bent, az eget, a világmindenséget szimbolizáló félgömb alakú kupola alatt a forrás élménye. Csak a zubogás hangja, minden folyik, mint az anyaméhben. Reggeli fények. Csak állok és nézem. Belecsobbanhatnék, elsőnek, de csak csodálom, amíg csak lehet. Még néhány pillanat, és jön a következő fürdővendég. Ő biztosan megteszi.

 

Egy ötvenes barátságos hölgy az. Szatyor a fogasra, helyes, valamit letesz a kőpadra is, nem helyes. És csobban. Arcán sugárzó örömmel úszik át a kupola "csillagai" alatt. Vagy üstökösök ezek az égen, fénycsóvát húzva maguk után? Valahogy illendőbb ez így, ha egy nő szenteli fel ezt a gyógyvizet, az élet vizét. Mintha csak egy mikvében lennénk, ahol az ortodox zsidó nő menstruáció utáni testi-lelki megtisztulásáért fürdik. Kifelé, a büfében felismerem. Valami látszik rajta, Marika meg is kérdi tőle: Jól van? Lassan válaszol, ragyogó arccal: istenien!

 

Másrészt a reggeli fürdőzés hangos és vidám. Csupa életöröm. És hagyománya van. Nagyon régi. A múlt ködébe vész. Mélységes mély a múltnak kútja.

 

Valahol egy csobogó erdei patak partján, Antik Hellász, Krisztus előtti IV. század

 

Egy bukolikus költő tollára illő jelenet: pásztorlányka mosdik a reggeli patakban, pásztorfiú az olajfák árnyékából meglesi.

Teo Wassermann