Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek Nyugdíjas álomszállásokNyugdíjas álomszállások

11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell

2014. 04. 26. 20:11

Wellness
Új-Zélandon született meg az a fitnesz iskola, mely az elmúlt évtizedekben az egész világon nagy hírnévre tett szert. A Les Mills fitnesz lánc 11 ultra-fun edzésprogramja évek óta töretlen népszerűségnek örvend a világ 80 országában. Lengyelországba és Észtországba már eljutott, a magyaroknak sajnos még várni kell rá...
A gym alapítója a négy olimpián is szereplő atléta, Les Mills [lö mil], aki feleségével Colleennel 1968-ban Aucklandben nyitotta meg első edzőtermét. Ám a fitnesz cég csak a kilencvenes években indult igazán fejlődésnek, miután amerikai tanulmányai után az alapító fia hazatért, és kézbe vette azt. A ma már világszerte közkedvelt mozgásformák tehát Philip Mills nevéhez köthetők. Korántsem véletlen, hogy az Ernst & Young 2004-ben a fitnesz területről választotta az év vállalkozóját, éppen a Mills fiút. Philip egy kis, távoli országban teremtett olyan innovációt, mely az egész világon sikeres és közkedvelt francaise lett.

Ma már 15 ezer klubban, hetente milliók élvezik ezeket a trendi fitnesz módszereket. Egy részük már létező, eredményes technikák továbbfejlesztése, más részük szinte teljesen új és egyedi edzésforma! Ami közös mindben, hogy igen nagy hangsúlyt fektetnek a motiválásra, mely a trénerek személyén, a csoportszellemen, a legtrendibb zenéken és a betanulható, ismétlődő koreográfián alapszik. Hogy mindig csúcsmotivációt kapjunk, háromhavonta új CD-t dobnak piacra a legújabb slágerekre végzett újabb és újabb koreográfiával.
 
A 11 trendi, ultra-fun edzésforma:
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
az igazán sajátos Bodybalance a jóga, a thai-chi és a pilates elemeit kombináló, befelé tekintő tréning
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
a CX Worx lényegében egy formába hozó edzés
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
a Bodystep természetesen Gin Miller 1989-től létező step aerobikjára épül
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
egy igen intenzív indoor kerékpáredzés az RPM. Persze zúzós zenére
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
a Bodyvive egy izomtömeget kímélő, pulzusszámot nem az egekig emelő aerob tréning
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
Bodypump: súlyzózás magas szériaszámmal kemény rockra
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
energikus, küzdősportoktól ihletett edzésforma a Bodycombat
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
a Bodyattack aerobik mozdulatokra építő, hiperintenzív kardio
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
"a bolygó legújabb fitnesz trendje" a Les Mills Grit, mely egy intervallumedzés. 4 típusa is van, melyek egymást egészítik ki. Tehát komplex edzésrendszer!
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
a Sh'bam szintén táncos, jókedvű kardió edzés
11 trendi fitnesz program, melyekre még várnunk kell
az igazán egyedi, önkifejezésre alkalmas táncos mozgásforma azonban a 2001-ben született a Bodyjam!
 
Talán a legtrendibb fitnesz módszerek ezek ma, melyek sajnos hazánkban még nem elérhetőek. Találtunk azonban egy magyar lányt, aki egytől-egyig kipróbálhatta őket! Mit kipróbálta, 2 évig nyomta! Mégpedig nem is akárhol, hanem a programok szülőhelyén: Aucklandben! Új-Zélandról jöttem, mesterségem címere... című cikkünkben megkérdeztük Vári Nagy Mónika fitnesz trénert, melyik edzésforma tetszett neki legjobban, és milyennek látta a Les Mills filozófiáját.
 
Termálfürdő.net
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...