Békéscsaba

Dél-Alföld > Békés megye

Bemutatkozás

A Tiszántúl déli részén, Békés megye földrajzi középpontjában, a Körös-Maros közén, a Kettős-Körös folyótól 8 km-re délnyugatra fekszik. A város Gyulától 16 kilométerre nyugatra, Orosházától 36 km-re északkeletre található. A román határ (Gyulavarsánd) mintegy 20 kilométerre keleti irányban húzódik. A városnál találkoznak a 44-es és 47-es főutak. A 120-as és 135-ös vasútvonalak metszik a települést.

Az átalakulás előtt álló városközpontot négy, egymásba kapcsolódó tér alkotja: a Szabadság tér történelmi emlékezőhelyekkel; a Szent István tér a városházával (homlokzata Ybl Miklós munkája), a Fiume Szállóval és a Katolikus Templommal (egyetlen kéttornyú templom a városban); a Kossuth tér a névadó egészalakos szobrával, a Halászlányos kúttal és az egykori kisvasút központi állomásépületével; a Szeberényi tér a két evangélikus templommal, az Evangélikus Gimnáziummal paplakokkal. Közelükben a Szlovák Kultúra Háza, a Szlovák Tájház, a Megyei Tudásház és Könyvtár. Az Andrássy út kellemes sétáló övezet. Békéscsabára egyébként is jellemző a sok fa, szinte nincs olyan utca, ahol ne zöldellnének a különböző fajtájú fasorok. A városban számtalan parkos-ligetes rész teszi kellemessé a sétát. Az Andrássy út sétálóutcai részén butikok, kávézók, cukrászdák biztosítják a kikapcsolódást. A sétálóutca felújítása befejeződött, ennek eredményeként gyönyörű környezetben sétálhatunk végig a korzón. Az utca végén található a harmincas évek elején épült Vasútállomás-épület.

Evangélikus Nagytemplom
Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma kiváló akusztikájának köszönhetően kedvelt helyszíne színvonalas komolyzenei koncerteknek. A csabai Nagytemplom különleges és hazánkban igen ritka építészeti stílusban született. A 19. század elején hazánkban a barokk és copf stílus már letűnt, de a klasszicizmus még nem alakult ki. Az ebben az időszakban épült templomokat és épületeket empire stílusúaknak mondjuk. Az empire stílus nagyon sokban hasonlít a copf stílusra, kicsit több benne a klasszicizmusra utaló részlet, illetve nagyobb monotonitás jellemző rá.

Evangélikus Kistemplom
A Luther u. 1. sz. alatt, az Evangélikus Nagytemplommal szemben található. A város legrégebbi temploma 1745-ban épült, barokk stílusban. A híres evangélikus püspök, Tessedik Sámuel (apja a híres agrártudós Tessediknek) építtette az egyre gyarapodó békéscsabai gyülekezet számára. Külsejében kiemelt hangsúlyt kap a 40 méter magas, zömök, vaskos, 5 szintes harangtorony. A templom belseje és berendezése sem értéktelen. A kb. 1200 személyt befogadni képes templom berendezése kissé szokatlan, mert az orgonakarzat nem a toronyfelőli oldalon, hanem az oldalsó bejárat fölött áll.

Szlovák Tájház
Békéscsaba közel három évszázada szlovákok által lakott település, s a mai napig ápolja a szlovákság kulturális értékeit, hagyományait. Az épületnek klasszicista tégla altornáca és darufás oldal tornáca van. Szabadkéménye, valamint tüzelőberendezése sem rekonstrukció, valószínűleg karéjos oromzata volt.

Békéscsabai Evangélikus Gimnázium
A békéscsabai Evangélikus Gimnázium épülete 1899-ben épült neocopf stílusban. Érdekessége, hogy padjait több jelentős magyar személy is koptatta, mint például Gyóni Géza, Áchin L. András.

Fiume Szálló
A Városházával szemben a 19. sz. második felének polgári hangulatát és a századforduló eleganciáját idéző Fiume Szálloda felújított épületét találjuk. Neoklasszicista stílusban épült 1867-1868-ban, Sztraka Ernő tervei alapján. Nevét a Nagyvárad-Fiume vasútvonalról kapta.

Diáktanya
A Kinizsi utcában, a Diáktanyának otthont adó épület a városi önkormányzat tulajdona, védett műemlék jellegű ház, amely 1869-ben épült. A felvidékről idetelepült szlovák lakosság építészetének jellegzetességeit láthatjuk a homlokzaton. A náddal fedett ház mára ritkaságnak számít környékünkön. Az épület belső kialakítása, berendezése jól szolgálja az itt folyó tevékenységet. A házban található szőttes gyűjtemény, néprajzi értékű tárgyak sajátos hangulatot adnak, az otthonosság érzését kelti a betérőknek.

Munkácsy Mihály Múzeum
A város híres festőjéről nevezték el a Munkácsy Mihály Múzeumot. Gyermekkorában itt élt és alkotott Munkácsy Mihály. A munkásságát megörökítő, szépen felújított intézményt 1899-ben adták át és 2007-ben lett felújítva. A Munkácsy Mihály Emlékházban pedig a híres festő 21 festménye található, itt régebben Gizella nevű húga élt.

Csabai Tanya- és Gabonatörténeti kiállítóhely
Övpárkány nélküli csonkakontyos oromzata deszkából épült. Vert falú, deszkázott födémű az épület. Udvarán található a békéssámsoni szélmalom.

Várostörténet
A város határából előkerült régészeti leletek tanúsága szerint a terület már évezredekkel ezelőtt lakott volt. Békéscsaba létrejöttét a 13. század második felére tehetjük. Nevével először az 1332-37-es pápai tizedlajstromban találkozunk. Itt már, mint templomos hely, vagyis templommal rendelkező település szerepel. Neve az Árpád-korban már használt Csaba személynévből ered.

A 17. század végén a törökellenes harcok miatt a település elnéptelenedett. A törökök kiűzése után Békés megye a felső-ausztriai származású Harruckern család birtokába került. Békéscsaba az 1700-as évek közepére báró Harruckern János Györgynek köszönhetően újra kezdett benépesülni. A báró elsősorban a Felvidékről hozott új, munkára fogható lakosokat, köztük igen sok evangélikus szlovákot. Békéscsaba környéke kiváló adottságokkal rendelkezett mezőgazdálkodáshoz, (növénytermesztés, állattartás) így az idetelepítettek egyszerű házaik megépítésével itt is maradtak. Az újratelepítés megkívánta templom építését, s akkor 1745-ben megépült az Evangélikus Kistemplom, mely egybeforrott id. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész nevével, aki Bécsig gyalogolt Mária Teréziához, hogy anyagi segítséget is kérjen a templomépítéshez. Ő volt az első lelkész az evangélikus gyülekezetben, az ő papi szolgálatától kezdődően a mai napig szlovák és magyar nyelvű istentiszteletek vannak. A gyarapodó lakosság tette indokolttá egy sokkal nagyobb templom megépítését, így, bár több évi szüneteltetéssel 1807-1824 között megépült az Evangélikus Nagytemplom, a Kárpát medence és Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma. Ma a két templom együttes megjelenítése a város jelképe, logója.

A város fejlődését nagymértékben segítette az Élővíz- csatorna kialakítása, mely kézi erővel készült az 1770-es évektől folyamatosan összekötve két Körös szakaszt és több települést érintve. 1841-ben megszerezte a mezővárosi címet és a terület legnépesebb településévé vált. A jó minőségű artézi víz felszínre hozásával - a város számos pontján - megoldottá vált nagyobb üzemek, gyárak, létesítmények vízellátása. 1919 és 1920 között Békéscsaba előbb a Tanácsköztársaság diktatúráját, majd a román megszállás nehézségeit viselte. A trianoni békeszerződés után Magyarország elveszítette legnagyobb tiszántúli városait, többek közt Aradot, Temesvárt és Nagyváradot, így Békéscsaba egyike lett azoknak a városoknak, amelyeknek át kellett venniük ezek szerepét. A közel 64 ezer lakosú Békéscsaba 1950 óta Békés megye székhelye.

Bükfürdő - Vas megye
Élje át az évszak különleges ajándékait Magyarország első holisztikus szállodájában, ahol animációs programokkal, teljes ellátással és ajándék délutáni süteménnyel kényeztetik.
Mosonmagyaróvár - Győr-Moson-Sopron megye
Élménydús hosszú hétvége wellnesszel és ajándék FUTURA belépőjeggyel és biciklibérléssel.
A wellness hotel Zalakaros gyógy- és élményfürdőjétől csupán 300 méterre található és az ajánlat foglalható éjszakánként már 7.125 Ft-tól/fő.
Október 23-i ajánlatok

Őszi szünet
Hotel Wellamarin****

Október 23.
Egri Korona Borház, Borfalu és Wellness Hotel

Kolbászfesztivál
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Őszi szünet és november 1.

Őszi szünet
Oxigén Hotel**** & Zen Spa

Őszi szünet
Hotel Karos Spa****superior
Szilveszteri ajánlatok