Megnyílt a pesterzsébeti fürdő strandrésze – Képekkel
Noha a zárt termálfürdő rész tavaly december óta üzemel, a kinti strandrész megnyitására, ezzel a teljes komplexum átadására 2019. július 10-én került sor. Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő a főváros legújabb, tizenhárom medencés, egész évben üzemelő fürdője.
Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét – veszteséges működése miatt – évekkel ezelőtt bezárták: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogadott vendégeket. A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő rész 2018 decemberében 4 kicsi medencével és 3 szaunával nyitották meg. A strandrészt és ezzel a teljes komplexumot Tarlós István Budapest főpolgármestere és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója 2019. július 10-én adta át.
Tizenhárom medence és szaunavilág
A felújítás keretében egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki. Modernizálták helyi védelem alatt álló, kupolás áltörökfürdő részt és egy 4.300 négyzetméteres új épülettel is bővült a létesítmény.
A fedett térben tíz medence – jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence – várja a látogatókat, míg a kinti részlegen – a felújított hullámmedence mellett – helyett kapott egy gyerek- és egy úszómedence is. A szaunavilág a teljes megnyitás után külön zónaként üzemel majd.
A strand nagyon napos, de sok napozóágy is van
A fürdő területén egy 120 parkolóhely létesült és a fürdő környezetében is további változások lesznek. Ezekről jelenleg is folynak az egyeztetések a pesterzsébeti önkormányzattal. A tervek szerint a közelben még 100 parkolóhelyet hoznak létre.
Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fürdő déli, hátsó része még zárva marad, annak fejlesztésén még gondolkodnak. A forgalom függvényében döntik majd el, hogy ezen a területen mi valósuljon meg.
Hullámmedence
Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét 3,4 milliárd forintból újították fel.
A medencék típusát, hőfokát és a szaunák fajtáit itt tanulmányozhatja.
A fürdő nyitvatartása, beleértve az ünnepi nyitvartást, is itt tekinthető meg.
Ide kattintson, ha a fürdő elhelyezkedésére kíváncsi.
Még több kép a strandról és a fedett fürdőről ide kattintva található.
A fürdő gyógyvize Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévíz. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.
Látnivalók a közelben
Hősök tereÉpítők Margitszigeti Diák Kajak Club
Pólus Filmszínház
Margit-sziget
Parlament
Fodrász Múzeum
Lánchíd
Budai Arborétum
Dohány utcai zsinagóga
Király Étterem
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
Római Kalandpark
Le Petit Bistro
Városliget
Tutanhamon Rejtélye és Kincsei Kiállítás
Gellérthegy és a Citadella
MOKKA Café & Restaurant
Budai Vár és Mátyás-templom
Vasas Jégcentrum - Jégpalota
Újpesti Lepkemúzeum
Közlekedési Múzeum
Kispesti Kisszínház
Andrássy út
Rákospalotai Múzeum
Élményekkel teli nyári vakáció Makón!
Merüljön el a stílus világában és élje át a fürdőzés legújabb dimenzióit Makón! Új, izgalmas, négy évszakos csúszdapark várja Önt és családját, a Hagymatikum Fürdő közvetlen szomszédságában, az art deco ihlette Grand Hotel Gloriusban****! Exkluzív nyári ajánlatok 10-15% kedvezménnyel!Megnézem
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon.
Kattintson ide