Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!
| Típus | Jelleg | Hőfok | Szám |
|---|---|---|---|
| termálmedence | nyitott | 1 |
A Pest megyei Veresegyház Árpád-kori település, első okleveles említése 1375-ből való. Tavát 1430-ban szintén oklevél említi.
Mai nevének eredetéhez két hagyomány is fűződik. A kettő közül kevésbé valószínű, hogy a tatárok elöl a templomba menekülő, majd lemészárolt lakosok vérétől pirosló falakról kapta volna nevét a település. Az elfogadhatóbb magyarázat szerint a vakolatlan, vörös téglából épült temploma után hívják Veresegyháznak. A középkorban jelentős birtoknak számított, majd 1638-ban megalakult parasztvármegye egyik hadnagysága itt működött, melyhez 12 falu tartozott. A XVIII. században újjászervezett váci püspöki uradalom egyik birtokkerületének, a veresegyházi ispánságnak székhelye. Veresegyház az egykori Pest-Pilis, majd a Pest-Pilis-Solt, 1876-tól Pest-Pilis-Solt-Kiskun, 1950-től Pest megyei település és a Váci járáshoz tartozott 1965-ig, ezt követően a Gödöllői járáshoz csatolták. A járások megszűnte után 1984-től természetföldrajzi adottságai, kulturális kötödései, elhelyezkedése, közlekedési hálózat kapcsolódásai miatt Gödöllő város vonzáskörzetéhez tartozik. A község része volt 1956-ig a mai Erdőkertes település.
Veresegyház dinamikusan fejlődő, lakosságszámban is növekvő település (1970-ben 5371, 2001-ben 10.520 fő), 1999-ben városi rangra emelkedett.
Látnivalók
Szent Erzsébet tiszteletére szentelt római katolikus templom (Fő út 95.)
Migazzi váci püspök kezdeményezésére 1777-ben épült copf stílusban, egyhajós homlokzati tornyos formában. Főoltárképe Szent Erzsébetet ábrázolja. Márványutánzatú oltárképe és értékes szószéke XVIII. századi munka.
Golgota szoborcsoport
A római katolikus templom kertjében található, barokk stílusban készült.
Tájház (Fő út 95.)
Veresegyház népviseletének és népi használati tárgyainak gyűjteménye.
Kisvendéglő (Fő út 82.)
Veresegyház legrégebbi épülete a XVIII. században épült, útszéli beszálló csárda volt.
Világháborús Emlékmű és Székely kapu
A Kisvendéglő melletti Hősök parkjában. A székely kapu az erdélyi testvértelepülés, az erdélyi Atyha község ajándéka.
Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!