Rózsa Fürdő Tótkomlós

Bemutatkozás


Üdülési csekk elfogadóhelyMedencék száma: 6

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
gyermekmedence nyitott 1
gyógymedence fedett 36 1
gyógymedence nyitott 1
szaunamedence fedett 1
úszómedence 25 m fedett 1
úszómedence 33 m nyitott 1

Hagyományos építészeti megoldásokkal kialakított, nyári stranddal is rendelkező, egész évben folyamatosan (a nyári és téli szezonban változó nyitva tartással) működő családias jellegű gyógyfürdő a "rózsák attrakciójával", igényes gyógy- és wellness-szolgáltatásokkal, aromabarlanggal (ami a gyógyvíz és illóolajok együttes alkalmazását biztosítja).

Tótkomlós város szívében helyezkedik el „a Dél-alföld legszebb rózsája”: a Rózsa Fürdő, amely már 1942 óra közkedvelt és közismert fürdőhely, így a város egyik legfontosabb vonzereje. A hajdani fürdőt a 80-as évek végén majd 2002-ben újították fel. A Rózsa Fürdő szolgáltatásai 2002-ben kibővültek, minőségük javult a teljes körű rekonstrukció és épületbővítés eredményeként. A Széchenyi Terv keretében megvalósult beruházás egy olyan wellness strand megépítését célozta meg, amely főszezonban napi 1000 vendég fogadására és a vendégek egy tizedének gyógykezelésére is alkalmas. A ma Rózsa nem csak modern, de látványában is korszerű. A hangulatos, családi jelleget öltő létesítmény festői környezetben várja a Száraz-ér mindkét partján a pihenni, kikapcsolódni, szórakozni és gyógyulni vágyókat.

A fürdő vizét a 46 oC-os nátrium-magnézium-kálcium hidrogénkarbonátos gyógyvíz adja, amely jelentősebb mennyiségben tartalmaz metakovasavat is. A gyógyvíz elsősorban a különböző reumatikus és mozgásszervi betegségek, elváltozások kezelésére alkalmas. A fürdő fedett egységében egész évben működik a  25 méteres feszített víztükrű, korszerű vízvisszaforgatós rendszerrel ellátott úszómedence, a szauna, a gőzfürdő, a merülő- és termálmedence (36 oC-os gyógyvízzel feltöltve). A fürdő egyéni arculatához nagyban hozzájárul az aromabarlang, amelyben a gyógyvíz a különböző illoóolajokkal közösen fejti ki gyógyító-megelőző hatását. A wellness további elemeit biztosítják az álló szolárium, a masszázs (frissítő, talp) és a lábápolás. A vendégek ellátásáról büfé gondoskodik. Nyáron a nyitott részen 33 méteres modern úszómedence és gyerekmedence várja a strandolni vágyókat. A nyári élményt az éjszakai fürdőzések egészítik ki. Emellett minden évben július végén vagy augusztus elején kerülnek megrendezése a Rózsa Fürdő Napok.

A gyógyfürdő magas színvonalú gyógyászati részleggel, képzett szakemberekkel rendelkezik. A fiziko -és balneoterápián korszerű gyógyászati berendezésekkel és hatékony gyógyászati eljárásokkal várják a gyógyulni vágyókat. Az adminisztrációs pultnál kérhető a szakrendelésekre, illetve a fürdőkezelésekre előjegyzés. Szakorvosok a beteg állapotától és a betegség típusától függően egyénre szabott, komplex gyógykezeléseket rendelnek el.

 

Dél-Alföld > Békés
Tótkomlós, Kossuth u. 2

Telefon: 68 462 172
E-mail: rozsafurdo@mail.totkomlos.hu
Web: www.rozsafurdo.hu

Típus: gyógyfürdő strandfürdő uszoda termálfürdő

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok