Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek Nyugdíjas álomszállásokNyugdíjas álomszállások

Így igazodhat el az új, kibővült Rudas fürdőben - fotókkal!

2014. 10. 15. 19:22

Útitárs
Mindössze egy év kellett hozzá, és egy csoda született a belvárosi Duna-parton. Szeptemberben átadták a Rudas új wellness szárnyát - a korábban romos, kihasználatlan, de műemléki épületekben! Ezzel a Rudas is a nagyobb fürdők körébe került, melyekben eligazodni nem egyszerű. Teo Wassermann segít benne.
Megéri a várakozást!
A szintén nemrégiben felújított előcsarnokból jobbra, a törökfürdő felé vesszük az irányt, ám a gyógyosztály melletti lépcsőn felfelé megyünk - természetesen, csak ha már megvettük a belépőt. Ez - ahogy a többi fővárosi fürdőben - nem megy túlzottan gyorsan. A számítógépes rendszer lassúsága, vagy a beléptetés körüli bonyodalmak elsősorban az egy pénztárral rendelkező fürdőkben keserítik meg a fürdővendégek - és az amúgy vétlen pénztáros életét.
Szép, új szekrényes
A szép új öltöző tehát nem a felújított épületrészben található, ott ehhez kevés volt a hely. Ám minden igényt kielégít - csak a tükröt hiányolták a hölgyvendégek. Az átjárás a felső szinten történik - nyáron. Szezonon kívül az előcsarnok másik oldalán jövünk le a lépcsőn, és az uszodán át jutunk a wellness részlegbe. Azaz centrumba - a részleget tartsuk meg az üzemek, gyárak világának. Ám mielőtt átmennénk a fürdő másik szárnyába, zuhanyozzunk le. Használjunk hozzá szappant vagy tusfürdőt is - ezt előfürdőnek nevezik, és minden fürdőben kötelező! Nem láttam, hogy erre felhívták volna a figyelmem...
Az előfürdőre felhívnám a figyelmet
Az uszoda és az új wellness tehát egy jeggyel, 2900 Ft-ért látogatható (hétvégén 3200), és koedukált. Az uszodába - ahogy eddig is - külön jegyet is lehet venni, 1800 (2100) Ft-ért, illetve délelőtt 9-12-ig és este hat után kedvezménnyel is. Az uszoda előtt balra fent lévő régi szekrényes öltöző megszűnt. Az uszodába érve jobbra és balra található egy-egy zuhanyzó, bevallom, én a nőibe tévedtem, nem gondoltam rá, hogy ez nem koedukált. Nyilván mert korábban előfürdőként funkcionált. De ki fogja eddig elhozni magával a szappant? Az ajtók kitárva, gondolom arra volt kiírva, melyik nemnek szánják... Ezeket a zuhanyzókat az itt található kis szauna után javaslom igénybe venni! Bár egy nagy női egyrészesből így is nehéz lesz kimosni az izzadságot. Ilyenben nem kéne szaunába menni.
Irány az új wellness!
Az úszómedence másik oldalán csak a bal oldalon van kapu a wellnessbe. Valahogy ez sem elég egyértelmű: sokaknak kell visszajönnie, és megkerülni újra a medencét.
A szaunavilág még nem készült el
A wellness rész pici, eltévedni nem lehet, bár a szaunavilágot még nem nyitották meg. Az alsó szinten találhatóak a medencék, három remek zuhany, az előfürdőre itt is felhívják a figyelmet - de itt ezzel már elkéstek. A középső szinten az étterem, itt 1000 Ft-ért ránk adnak egy fehér fürdőköntöst és már választhatunk is a nem olcsó, de remek színvonalú étlapról. Ha csak átutazóban vagyunk, a felső szinten megtaláljuk a slágert: a panoráma medencét.
A másik oldal
A törökfürdőben lényegében semmi nem változott, kabinok, keddi nőnap, koedukált hétvége - amúgy meg macsó hangulat. Belépő 3000 (3300) Ft, uszodával 3700 (4000), uszodával-wellnessel 4500-4800. Olcsóbb mint a Gellért, a Széchenyit viszont szekrényes belépővel már kedvezőbb áron megúszhatjuk. De inkább úszni induljunk, mint megúszni!
Teo Wassermann
(a szerző fotóival)
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...