Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek Nyugdíjas álomszállásokNyugdíjas álomszállások

Szombaton megnyitják az egri Valide Sultana fürdőromot

2014. 06. 18. 15:00

Útitárs
A Múzeumok éjszakájának keretében megnyitják az egri Valide Sultana fürdőromot szombaton délután négy órakor.
Az egri történelmi belváros rehabilitációs programjának részeként látogathatóvá tett fürdőrom egyike Eger négy török-kori ikonikus örökségének a Minaret, a Török-fürdő és a várbéli Török-kert mellett. Tervezik, hogy a későbbiekben egy, a török-kori fürdőkultúrát bemutató multimédiás kiállítást is nyitnak majd itt, az ehhez szükséges 20-30 millió forintot pályázati forrásból, illetve a török követség bevonásával remélik előteremteni.
Az egri vármúzeum vidékről az elsők között csatlakozott a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatához még 2004-ben. Idén a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából rendezvény-társulásként, az egri Eszterházy Károly Főiskola Varázstorony Természettudományi Pályaorientációs Központjával, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral, valamint az Egri Termálfürdővel közösen várják a látogatókat a Múzeumok éjszakáján. 
A várban lesz egyebek mellett fáklyás kazamatavezetés, megrendezik a VI. Kárpát-medencei tűzugró fesztivált és időszakos kiállítás is nyílik a belvárosi rehabilitáció során feltárt régészeti leletekből. Az Egri Vitézlő Oskola vezetésével pedig fáklyás felvonulás indul a belvárosból a várba este 9 órakor.
A Varázstoronyban már délelőtt tízkor elkezdődnek a programok: kémiai kísérleteket tartanak a gyerekeknek, lesznek planetáriumi órák, előadást tartanak a Naprendszerről, a robotokról, a Földön kívüli élet esélyeiről. Papp Irén, a Varázstorony program-koordinátora hozzátette: a várban este 9 órától egy csillagászati távcsővel a Szaturnuszt is meg lehet majd figyelni.
MTI
 
Fürdőajánló
Török Fürdő Eger
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...