Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Fürdők a Balaton körül – ezek közül válogassunk rossz időben - interaktív térképpel

2023. 08. 09. 10:13
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
A balatoni nyaralás egyik kockázata lehet, hogy ha nincs tökéletes strandidő, ki kell találni, mit csináljunk a strandolás helyett. Olyan fürdőket ajánlunk, ahol hűvös, esős időben is jól érezhetjük magunkat.

Ha épített fürdőt keresünk a rosszabb idő esetére a déli parton, illetve a Balaton nyugati részén nyaralva lényegesen könnyebb helyzetben vagyunk, mintha az északi, ill. északkeleti részre esett volna a választásuk.

Ezért rögtön ez utóbbi tájegységgel kezdjük, azután a déli part közelében ajánlunk fürdőket, végül a leghíresebb és kevésbé híres zalai fürdőkkel zárjuk a sort. A fürdőket egy interaktív térképen is összegyűjtöttük, ami a következő linkre kattintva látható:

Balaton-környéki fürdők térképen

 

Ebben a cikkben erről írunk

 

Az északi partról könnyen elérhető fürdők

Annagora Aquapark – Balatonfüred

 

Összesen két olyan épített fürdő van, amelyik Balaton-parti településen található, az észak parton pedig az egyetlen ilyen a balatonfüredi aquapark, az Annagora. Többféle hullámmedence, vízi csúszda és játékos gyermekmedence várja a vízi élményeket kereső strandolókat ebben az élményfürdőben. A gyermekmedence az Aquapark  legfrekvenráltabb részén helyezkedik el, amelyhez egy gyermek-hullámedence is tartozik. Az összesen 12 csúszdával rendelkező fürdőben a vendégeket belső, fűtött wellness medence is várja különböző élményelemekkel: nyak- és hátzuhany, buzgárok, pezsgőfürdő, sodrófolyosó. A külső wellness medencével való összeköttetést vízi átjáró biztosítja. Az északi parton ez a fürdő ideális választás lehet, hűvösebb időben, azonban számíthatunk arra, hogy rossz idő esetén hamar kiteszik a „megtelt” táblát, és ennek megfelelően a belépők árai sem tartoznak a legalacsonyabbak közé. A beltéri medencék kínálata viszonylag szűkös, ezért esős időben még kisebb esélyünk lesz, hogy be tudunk jutni.

Érdemes ezért a környék többi fürdőjét is megnézni.

 

 

Kristályfürdő – Ajka

 

Ha az északi part középső részén nyaralunk és nem sokallunk egy nagyjából egy órás autóutat a Bakonyon keresztül, akkor érdemes megnézni az ajkai Kristályfürdőt. Itt garantáltan kevesebb vendéggel kell majd osztoznunk a medencéken és a belépő is jóval mérsékeltebb, mint Balatonfüreden. 9 medencét, 3 csúszdát és két szaunát használhatunk. Ennek a fürdőnek is gyengéje azonban, hogy csak 3 beltéri medencéje van, azok közül is egy úszómedence, és egy tanmedence.

Emiatt ezt a fürdőt akkor ajánljuk, ha nincs annyira meleg, hogy a Balatonban fürödjünk, de egy állandó vízhőmérsékletű fürdő még jó lehet. A kevés beltéri medence miatt csak akkor ajánljuk esős időben, ha kifejezetten úszni szeretnénk.

 

 

Árpád Fürdő – Székesfehérvár

 

Kétségtelen, hogy Székesfehérvárt már nem szokás a Balaton környékének tekintetni, különösen, hogy egy százezres városról van szó, aminek a hangulata erősen elüthet egy tóparti nyaralás helyszínétől. Azonban ha a Balaton északkeleti tájain pihenünk és nem esik nehezünkre beautózni egy nagyvárosba, akkor mindenképp érdemes kipróbálni az egykori koronázóváros műemlékfürdőjét, a székesfehérvári  Árpád Fürdőt. A szecessziós stílusú fürdő egyetlen hiányossága (vagy más nézőpontból egyik legnagyobb előnye), hogy gyerekek számára nem sokat nyújt, hiszen 6 medencéje közül mindössze egy élménymedence van, az sem kifejezetten a gyerekek igényeire szabva. A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, a mozaikkal kirakott ülőmedence, az ülő pezsgőfürdő és a központi fürdőmedence 36-38 fokos vízében üldögélve oldhatjuk a hétköznapok stresszét. Az Árpád-fürdő különlegessége a mozaikcsempés tepidárium is. A műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, a gőzkabin, és az élményzuhany kapott helyet.

A fentiek miatt hűvösebb és esős időben is kiváló választás az Árpád Fürdő, feltéve, hogy nem kisebb gyerekekkel érkezünk.

A nyugati területekről már könnyebben elérhetőek Zala megye méltán népszerű fürdői, de előbb nézzük, milyen kínálatból választhatnak azok, akik a déli parton nyaralnak, vagy északról kompoznak át!

 

Árpád Fürdő - Székesfehérvár
Árpád Fürdő - Székesfehérvár

 

Fürdők a déli part közelében

 

Csisztafürdő

 

Csisztafürdőn öt medence áll a fürdeni vágyók rendelkezésére. Az ásványi anyagokban gazdag csisztai vizet két szabadtéri ülő-, és két fedett medencében lehet kiélvezni. A fürdő rendelkezik ezen kívül egy gyerekmedencével és szaunával is.

Bár nem part menti településen találjuk, Fonyódtól mindössze 7, Balatonfenyvestől 10 km-t kell idáig autózni.

Mivel főleg termálvizes medencékkel rendelkezik, hideg időben is ajánlott, esős időjárás esetén a fedett medencéket használhatjuk. A gyerekeknek ilyenkor nem sokat fog nyújtani, így a családosok talán jobban járnak, ha kicsit lejjebb görgetnek.

 

Marcali Fürdő

 

A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont egy 80 000 m2-es parkban helyezkedik el. A fedett fürdőben 5, a szabadtéri strandon 6 medence várja a látogatókat.

A fürdőben versenysportmedence, csúszda, gyermekpancsoló, termál – és gyógymedencék találhatóak, a felfrissülésre vágyókat pedig egy szauna, egy gőzkabin, egy hidegvizes merülőmedence  és egy jakuzzi várja.

A gyermekjátszótér a nagyméretű homokozókon kívül 18 féle épített játékelemmel rendelkezik.

Akik az aktívabb kikapcsolódást választanák, azok négy teniszpályát, két strandkézilabda és strandröplabda pályát, valamint kosárlabda pályát is találnak itt.

Hűvösebb időben tehát mindenképp érdemes lehet ezt a fürdőt választani, sőt eső esetén is jól el lehet tölteni az időt a fedett medencékben.

Marcali Balatonmáriafürdőtől 15, Balatonberénytől 18 km-re fekszik.

Marcali Városi Fürdő
Marcali Városi Fürdő

 

Ha hajlandóak vagyunk kicsit távolabbra is utazni, akkor érdemes az alábbi fürdők közül válogatni.

 

 

Igali Gyógyfürdő

 

Az Igali Gyógyfürdőt a Balatontól 40 km-re délre kell keresni. Szabadtéri strand, valamint fedett gyógy- és élményfürdő résszel várja a fürdőzőket.

Különlegessége a gyógyvize, amely kiemelkedően magas, 10 358 mg/liter oldottásványianyagot tartalmaz, és 81 C fokosan tör a felszínre. Sok gyógyulás, baleset utáni felépülés vagy éppen gyermekáldás köszönhető a víz jótékony hatásának.

A fürdőben összesen 13 medence található, melyek közül a gyermek illetve a termál medencék majd mindegyike különféle élményelemekkel van felszerelve.

Az utóbbi években a fürdőben nagy hangsúlyt kapott a családok kiszolgálása is, így akár hűvösebb, akár esős idő esetén kifejezetten ajánlható azoknak, akik hajlandóak egy kicsit autózni.

 

Virágfürdő Kaposvár

 

Ha a 67-es úton kicsit délebbre autózunk, Balatonlellétől 45 perc alatt Kaposvárra érhetünk. Az itteni Virágfürdőben található a Dél-Dunántúl legnagyobb egybefüggő vízfelülete 4400 m2-en, 17 féle látványelemmel és csúszdákkal.

Hátfal-befúvók, vízernyő, nyakzuhany, vízköpők, övzuhany, buzgárok, gejzírek, barlangvízesés, vízfüggöny, sodrófolyosó, vízgombák teszik élménnyé a fürdést.

Aki csúszdázni szeretne, az kamikaze, családi, anakonda és barlangcsúszda közül választhat.

A fürdő 17 medencéje közül 11 fedett térben található, köztük gyerekmedence, élménymedence és számos gyógymedence. Aki szaunázásra vágyik az 4 különféle szauna közül választhat.

Ha tehát vállaljuk a kicsit hosszabb utat a déli parttól, akkor a kaposvári fürdő minden korosztálynak kiváló alternatíva lehet hűvös, esős időjárás esetén.

 

Tamási Thermal Spa

 

Ha Siófokon vagy a környékén nyaralunk, és vállalunk egy 45 perces utat a 65-ös úton, akkor nagyon megéri ellátogatni a Tamási Thermal Spa-ba

A fürdőben összesen tizenöt medence található. Többek között 5 gyógyvizes és 2 élménymedence, egy gyermekpancsoló csúszdával, egy szivárványcsúszda, egy hideg vizes csobbanó medence, egy 33 méteres úszómedence és egy 25 méteres fürdőmedence. 

Többféle wellness szolgáltatás, pezsgőfürdő, szauna világ (finn szaunák, gőzkabin, infra – és aroma szaunák, sóbarlang) és hideg-meleg Kneipp-taposó áll a fürdőzők rendelkezésére. A termálfürdő gyógyászati részlegén pedig különféle masszázsok várják a vendégeket. 

A fürdőnek erőssége a fedett rész, ahol termálmedencék mellett 2 csúszda, egy élménymedence és egy pancsoló is található, ezért ezt a fürdőt is bátran ajánljuk hűvös esős időben minden korosztálynak.

 

Tamási Termálfürdő
Tamási Termálfürdő beltéri medencéi

 

Galerius Fürdő – Siófok - 2021 óta zárva

A teljesség miatt meg kell említenünk, hogy a déli parti települések közül csak Siófokon található épített fürdő de sajnos ez is zárva tart évek óta. 

Galerius Fürdőt épp azért hozták létre, hogy a rossz idő esetén is megfelelő vizes élményekben legyen része azoknak, akik itt nyaralnak. 2021-ben azonban sajnos olyan állapotba került a fürdő, hogy kénytelen volt bezárni, és a nyitás időpontja azóta sem ismert. 

 

Nagy kár hogy már évek óta zárva, mert az eredeti célkitűzésnek megfelelően a fürdő 9 medencéje közül 8 fedett, ahogy mindkét csúszdája is beltéri, így esős napokon ideális célpont. A fürdő – amely a nevét is egy római császárról kapta, látványvilágában is a római kort idézi – két szaunavilágában összesen 6 szauna várja a vendégeket. A felnőttek mellett a gyerekek is jól fogják érezni magukat, mivel a gyerekmedencék és a csúszdák mellett játszóház is található a fürdőben. Az árak mérsékeltebbek, mint Balatonfüreden, azonban épp emiatt is garantált, hogy rosszabb időben itt is teltházzal kell számolnunk.

 

 

Zala megyében

A Balaton környékének három legismertebb fürdője Zalában található. Közülük kettő az ország legnagyobb és leghíresebb fürdői közé tartozik. Kezdjük ezért a harmadikkal.

 

Kehida Termál

 

A Kehida Termál Gyógy-és Élményfürdő 2400 m² vízfelülettel, 13 medencével, óriáscsúszdával, kamikaze csúszdákkal, meleg vizes- és gyógymedencékkel, pezsgőszigettel, sodrómedencével, gyermekpancsolóval, pool bárral kifejezetten jó választásnak tűnik rossz idő esetére. Különösen, hogy a fürdő egyik legnagyobb attrakciója a 95 méteres, beltéri óráiscsúszda. A fedett, mediterrán hangulatú háromszintes élményfürdőben a kisgyermekes családokat bébi pancsoló és bébi csúszda, pelenkázóval ellátott baba-mama pihenőszoba és játékok várják.

Ráadásul a fürdő Keszthelytől 23 km-re található, azaz az egyik legjobb választás a Balaton ezen tájékán nyaralók részére.

 

Hévízi Tófürdő

 

Az ország talán leghíresebb és egyik leglátogatottabb fürdője a Hévízi Tófürdő. A világon egyedülálló tó vizének hőmérséklete nyáron elérheti a 37 fokot, (de télen sem csökken 24 fok alá). A kénes, enyhén radon emanációt tartalmazó gyógyvíz és tó fenekéről kinyert gyógyiszap igen előnyös elsősorban a reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésére. Ha azonban nem elsősorban a gyógyhatás miatt érkezünk és fedett térben szeretnénk pihenni, akkor a Festetich Fürdőház wellness részlegének szaunáit és gőzfürdőjét, vagy a Szent András Reumakórház fedett fürdőjének élménymedencéjét javasoljuk. Mivel Hévíz Keszthely szomszédságában található, innen csak néhány percnyit kell autózni. Ha nem kisgyerekekkel nyaralunk, akkor mindenképp érdemes lehet kipróbálni az ország egyik nevezetességének számító fürdőt.

 

Zalakarosi Fürdő

 

A Balaton környékének másik méltán népszerű fürdővárosa Zalakaros, amely az M7-estől néhány, a Balaton délnyugati csüscskétől kb. 30 km-re található.

A fürdő az utóbbi évtizedben elsősorban a családok szórakoztatására helyezi a hangsúlyt, azonban a gyógyfürdője és a 2019-ben átadott új szaunavilága miatt is érdemes meglátogatni. A sokmedencés strand és az extrém csúszdákkal is felszerelt csúszdapark mellett fedett élményfürdője, fedett gyógymedencéi és külön gyerekeknek szóló fedett élményfürdője is van.
 

A Zalakarosi Fürdő fedett gyerekvilága
A Zalakarosi Fürdő fedett gyerekvilága

 

A beltéri élménymedencében tíz különböző vízi attrakciót és a vadvízi áramot is ki lehet próbálni. A belső élménymedencéből közvetlenül ki lehet úszni a kültéri élménymedencébe, melyben egész évben nyakzuhanyok, pezsgő élményelemek várják a fürdőzőket. Az élményfürdőben fedett- és nyitott pezsgőfürdő is található. A gyerekek élményfürdőjében több beltéri csúszda, játszóház, gyerekbarát szolgáltatások találhatóak.

Ezért a Zalakarosi Fürdő kifejezetten ajánlható minden generációnak hűvösebb, esős idő esetén is.

Egyetlen hátránya, hogy rossz idő esetén a fedett részlegek gyorsan megtelnek, hiszen a város önmagában is sok turistát vonz.

 

Érdemes lehet Zalaegerszegig is elutazni

Rossz idő esetén a fenti három fürdő nagy eséllyel gyorsan teltházat jelenthet. Ha kicsit később érkezünk, könnyen zárt ajtókat találhatunk.

Ilyenkor érdemes lehet elutazni egészen Zalaegerszegig. 

Zalaegerszeg élményfürdője, az Aquacity számos csúszdával, strand-, élmény- és hullámmedencével várja a látogatókat. Itt nincs fedett medence, így csak akkor ajánljuk, ha nem esik az eső, de a Balatoni strandoláshoz nincs elég meleg.

 

Az élményfürdő mellett más években a Zalaegerszegi Termálfürdő is a rendelkezésünkre állt, 2023 nyarán azonban felújítás miatt zárva tart. Ez azért sajnálatos, mert keleties hangulatú fedett medencékkel és melengető gyógyvízzel nagyszerű alternatíva lenne az esős, hűvös nyári napokra. Ráadásul a gyerekeseknek is jó választás lenne, mivel a termálvizes medencék mellett beltéren 3 gyerekmedence és 3 élménymedence is található. A 

 

Térképen a Balaton környéki fürdők

A cikkben szereplő fürdőket megjelenítettük egy interaktív térképen is. Az ikonokra, majd a megjelenő szövegdobozokra kattintva bővebb információt szerezhetünk az adott fürdőről.

 

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...