Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Kedvenc hangjaink titkai: Csuha Bori

2016. 03. 12. 19:00
Forrás: termalfurdo.hu
Wellness
Csuha Bori hangját biztosan mindenki ismeri. Ő adott magyar szavakat az Alkonyat Bellájának szájába, de az ő hangján szólalt meg a nagy sikerű Violetta sorozat főszereplőjét is. Ezen kívül színházban is játszik, jelenleg az Abigélben láthatjuk.
Szépek, derűsek, sugárzik belőlük az energia. Nem látszik, és nem hallatszik rajtuk sem fáradtság, sem rossz közérzet, mindig mosolyogva tekintenek ránk és egy pillanat alatt elvarázsolnak hangjukkal, legyen az próza vagy dallam. Új interjúsorozatunkban négy sikeres hölgyet kérdezünk titkaikról: mivel tartják frissen, fitten, egészségesen magukat, mit tesznek azért, hogy még a körülöttünk cikázó vírusok között is megőrizzék egészségüket.
Csuha Borival arról beszélgettünk, hogyan tudja összehangolni sokszínű munkáit, miként piheni ki egy-egy nehéz napját.

Kisgyerekkorod óta színpadon játszol, szinkronizálsz, filmezel. Neked melyik napok a nehezebbek: amikor színpadra kell állnod este, vagy amikor nem?
Csuha Bori: Megszokottá vált, hogy naponta több helyre is járok dolgozni. A szinkronstúdiók a város különböző pontjain vannak, így sokszor rohanok egyik helyről a másikra. Legyen szó énekes munkáról, vagy filmszerepről, mindig formában kell lennem, de nagyon szeretem a munkámat, így ez általában nem okoz problémát. Legtöbbször hétvégén tudom kipihenni az egész heti rohanást. Ha előadásom van, szeretek előtte pihenni, otthonról indulni, és nem beesni a színházba, mert - főként a dupla előadások - nagyon fárasztóak tudnak lenni. Egy ilyen mozgalmas héten, amikor próbák vagy előadások vannak, fáradtabb vagyok, mint amikor csak szinkronmunkáim, de nagyon élvezem még így is, hisz a színház mindig is egy különleges hely volt számomra, ami kicsi koromtól fogva nagy izgalmat jelentett. Jelenleg az Abigél musicalben játszom, amit legközelebb új helyen, a fehérvári Vörösmarty Színházban mutatunk be áprilisban.
 
Mi a legfontosabb életmód szabály, amit egy színésznőnek - aki ráadásul zenés darabokban játszik színpadon - be kell tartania, hogy ne fogyjon ki az energiából?
Csuha Bori: Annak a híve vagyok, hogy minden előadáson kipihentnek kell lenni. Ezért meg kell oldanom, hogy nyugodtan ráhangolódjak és felkészüljek. Megfigyeltem, ha nagyon mozgalmas egy napom és nincs időm pihenni vagy rendesen felkészülni valami nagyobb feladatra, akkor az testileg-lelkileg is megterhelő és fárasztó lesz.
Egy-egy szinkron, különösen egy rajzfilmé, rendesen lefáraszthatja az ember hangját. Órákon át dolgozol a stúdióban, majd még jöhet este egy előadás is. Mit tehet az ember, hogy bírja torokkal, hangszállal, tüdővel?
Csuha Bori: Figyelnem kell, hogy ha korán reggel munkám van, akkor ne éjszakázzak, vagy ne bulizzak sokáig, hiszen akkor reggelre érezhető lesz a hangomon a fáradtság, mélyebb vagy rekedtebb lesz, ami persze később elmúlik, de adott pillanatban nagyon feltűnő. Különösebben nem kell másra figyelnem, csak a kialvatlanság az, ami nem szerencsés a hangszálaimnak, torkomnak.
 
Melyik a kedvenc sportod, wellness típusod?
Csuha Bori: Gyakran járok nyirokmasszázsra, ami nagyon felfrissít. Hetente kétszer járok fitness terembe, általában futógépen és cardio gépeken mozgok, utána pedig erősítek.
 
Merre szeretsz leginkább utazni és miért?
Csuha Bori: Mivel vezetek és sok helyre autózom hét közben, ezért mondhatni, ezt a fajta utazást nagyon kedvelem, közben a kedvenc zenéimet hallgatva. De örülök, ha évente egyszer úgy alakul, hogy el tudok menni valakivel egy wellness hétvégére a városon kívül, mert az minden szempontból kitűnő program és csodás pihenés. Imádok nyaranta a Balatonra utazni a családommal, tavaly pedig megvolt életem második tengerparti nyaralása is.
 
Szoktál termálfürdőbe, uszodába járni?
Csuha Bori: Jót tenne, ha gyakrabban úsznék, de ritkán járok uszodába, pedig nagyon szeretem a termálvízzel együtt. A nagy fürdőhelyekre is szívesen elmegyek néha egy barátnőmmel, ha időm engedi.
 
Szerinted mi a legjobb praktika, amit akár egy hétköznapi ember is megtehet, hogy hamarabb kilábaljon az influenzából, megfázásból?
Csuha Bori:
Általában egészségesen táplálkozom, figyelek arra, hogy mindig szedjem a vitaminokat, sokszor iszom reggelente vagy akár egész nap csak citromos vizet, ezért ritkán vagyok beteg. Amikor érzem, hogy kezd fájni a torkom, vagy legyengülök, próbálok gyógyszer nélkül, sok mézes kamillateával, esetleg arcüreg lámpázással és sok pihenéssel meggyógyulni.
 
Mi az a szabadidős tevékenység, amit a legjobb szívvel ajánlasz bárkinek, mert te is imádod és mindig kikapcsol?
Csuha Bori: A sportolás, azon belül a futás. Engem mindig kikapcsol, jól levezeti a stresszt és felfrissít. De egy kirándulás a barátokkal, családdal szintén nagyon feltölt.
 
Cikksorozatunk előző részeiben Argyelán Krisztina és Voga Viki egészségmegőrző praktikáira voltunk kíváncsiak, befejező részében Horányi Julit kérdezzük titkairól - mivel tartja frissen, fitten, egészségesen magát.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem