Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról

2017. 03. 15. 07:50
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
A fürdőzés és pihenés mellé mindig jól jön egy kis kirándulás. A múlt héten már összegyűjtöttünk hat dunántúli várat, melyek a legkedveltebb fürdőkomplexumok közelében magasodnak fölénk, és amelyek klassz túrát ígérnek, ahol a család minden tagja jól érezheti magát. A Dunántúl után most jöjjön hat hódításra váró kastély a keleti végekről!
A Miskolctapolcán, a Barlangfürdőben pancsolók számára kihagyhatatlan úti cél Diósgyőr vára. A Bükk hegyei között megbújó Diósgyőr a középkorban önálló településként élte mindennapjait, majd a XX. században rohamosan fejlődő Miskolc magába nem olvasztotta. Diósgyőr ma Miskolc része, de olyan, mint egy kisváros a nagyvárosban. Évszázadokon keresztül a mindenkori királynék mondhatták a magukénak nászajándékul kapva férjeiktől. A XVI. századtól a hódító török ellen végvárrá alakították át, falai sokszor láttak ellenséges seregeket, a harcok folytán gyors romlásnak indult, a csaták után pedig a helyiek kezdtél el „lebontani” a vár megmaradt falait, hogy házat építsenek a kövekből. A diósgyőri rom megmentésére 1953 óta végeznek munkálatokat, melyeknek köszönhetően mára nagyon szépen újjáépítették a várat, melynek falai között Vármúzeum és nyáron színház működik.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Diósgyőri vár
Ha Gyulán járva fürdőzünk, ne hagyjuk ki a történelmi emlékeket sem. A XV. században épült, mára Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára, melynek 24 kiállítótermében közel hét évszázad történetét járhatják végig a látogatók. A kilátóból gyönyörű panoráma nyílik a városra. A vár építése Maróti János bánhoz, továbbépítése pedig Corvin János nevéhez fűződik. A város az 1566-os ostrom után 129 évig állt török hódoltság alatt, kiűzetésükre 1695-ben került sor. Ma már különféle rendezvényvényeknek, családi programoknak ad otthont a vár, ahol állandó kiállításokkal és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Gyulai vár
Magyarország kétségkívül legismertebb vára Egerben magasodik a hangulatos város fölé. A fürdő kültéri medencéiből is jól látható építményben, Dobó István és Bornemissza Gergő végvárában a korai középkorban német, avar és szláv törzsek éltek. Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár kevesebb, mint 2100 védője 1552-ben visszaverte egy nagy török sereg támadását. Az egri vár ma védett műemlék, melyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az állandó kiállításokon bemutatjuk a vár történetét, földalatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai, a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. A vár történelmi hagyományait a kiállítások mellett programokkal is igyekeznek feleleveníteni.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Egri vár
Magyarország egyik leghíresebb vára, a sárospataki Rákóczi-vár hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. A debreceni és a hajdúszoboszlói termálfürdőkből egy hosszabb autós vagy buszos túrával megközelíthető a Rákócziak idején a XVII. században nagyszabású építkezések folytak az akkoriban divatos reneszánsz formavilág jegyei szerint. 1646-ban készült el például a belső udvaron látható gyönyörű Lorántffy-loggia, a magyar reneszánsz építészet kiemelkedő alkotása. Az 1960-as években történt meg a vár teljes renoválása, azóta a környék egyik meghatározó turisztikai látványossága a sárospataki vár.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Sárospataki Rákóczi-vár
Erdély legimpozánsabb és leglátványosabb, teljesen épen maradt középkori vára, a régió leghíresebb turisztikai látványossága Vajdahunyad. Ez a vár szolgált mintául a sokak számára ismert, az 1896-os millenniumi ünnepségek részeként a budapesti Városligetben épült Vajdahunyadvár megmintázására, amely Budapest impozáns fürdőjétől, a Széchenyitől lényegében pár lépésre van. A „kis várat” azzal a céllal tervezték, ahogy az ezeréves magyar építészetet jelenítse meg egyetlen épületben. A Vajdahunyadvár ezt a stíluskeveredést mutatja be a romántól és a gótikustól a reneszánszon keresztül a barokkig. Eredetileg fából készült, ideiglenes jelleggel, de olyan népszerűvé vált, hogy 1908-ra kőből és téglából is megépítették. Ma a kastély ad otthont a Mezőgazdasági Múzeumnak.  Az épületet körbe ölelő Városligeti-tó egy mesterséges szigetén áll, amelyet négy hídon lehet megközelíteni.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Vajdahunyadvár
Szentes vagy Orosháza termálvizeit élvezve érdemes egy kis kitérőt tenni Nagymágocs felé, mely a két település között félúton helyezkedik el. A kastély 40 hektáros, arborétum szerű parkkal rendelkezik, ezen belül is kiemelkedő szépségű az Angol-kert ritka őstölgyekkel, fenyőfélékkel. A turisztikai látványosságot fokozza a kastélyhoz tartozó 10 hektáros tó. A sértetlen kápolna mellett eredeti pompájában maradt meg az festett és aranyozott fogadószoba, a faburkolatú ebédlő és a hall. Sokak szerint a legszebb az előcsarnok, a téli kert, a könyvtárszoba és a szalon. A turisták számára fontos, hogy a kastélynak csak bizonyos részei látogathatók.
Fürdő utáni vártúra a keleti végeken – hat gyönyörű vár a Duna keleti oldaláról
Nagymágocsi  kastély
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem