Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Állatkertek éjszakája: itt lesznek programok

2017. 08. 20. 08:20
Forrás: Turizmus.com
Útitárs
Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek éjszakáját, ezúttal immár tizenkét magyarországi helyszínen, augusztus 25-én.
Augusztus utolsó péntekének estéjén (amely az Állatkertek éjszakájának immár hagyományos időpontja) az ország tizenegy településén összesen tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitvatartással és egyedi programokkal az érdeklődőket.
A résztvevő intézmények 2017-ben a következők:
A legtöbb helyen az Állatkertek éjszakája programjai jellemzően este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés este 11 óráig lehetséges. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, míg a főváros térségében működő bemutatóhelyek mind a három helyszínre, a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Tropicariumba egyaránt érvényes, kombinált belépőjegyeket is kínálnak.
A részletes programokat az egyes állatkertek a későbbiekben a saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 10-én, Budapesten, a résztvevő intézmények egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről és a programkínálatról.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem