Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

910 millió ragadt a SZÉP-kártyákon

2015. 06. 04. 07:09
Forrás: Turizmus.com
Útitárs
A Nemzetgazdasági Minisztérium a SZÉP Kártya rendszert érintő pozitív fejleményként értékeli, hogy idén május 31-én mindössze 910 millió forint – a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forint elenyésző töredéke, 1,3 százaléka – járt le a kártyákon - áll az NGM közleményében.
Ez jelentősen felülmúlta a tavalyi eredményt, hiszen akkor a két évvel korábban feltöltött összeg 1,9 százaléka, 1,35 milliárd forint „ragadt" a kártyákon. Másként kifejezve ez azt jelenti, hogy míg tavaly kártyabirtokosonként átlagosan 900, addig idén már csak 800 forint maradt elköltetlenül. E csökkenés mögött elsősorban a kártyabirtokos munkavállalók egyre tudatosabb fogyasztói magatartása húzódik meg.
A jó eredményben szerepe van a tárca és a kibocsátó bankok folyamatos kommunikációjának, amelyet a sajtó az utóbbi hetekben számtalan alkalommal és formában közvetített a nyilvánosság felé. Az utóbbi hetekben meredeken emelkedett a lejáró összeg felhasználás: május első hetében még csak 170 millió forint, a második héten már 235 millió, a harmadikon 356 millió, míg az utolsó héten minden korábbinál több, 565 millió forint fogyott belőle. A most lejárt összeget a bankok június 30-áig visszautalják a munkáltatóknak.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem