Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő
A több mint száz éves műemlék épületben felújítása során mindent az eredeti formájában állítottak helyre, majd a fürdő megkapta a legmagasabb, négycsillagos minősítést a Magyar Fürdőszövetségtől. A...
Szeged gyönyörű, színvonalas rendezvénykenek otthont adó, Európa Nostra díjjal kitüntetett belvárosában található a szálloda.
Az 1879-es árvíz után 4 évvel épült polgári ház alapjain álló, belvároshoz harmonikusan illeszkedő, újjáépített épületben 2002. februárjában szállt meg az első vendég.
Modern bútorokkal berendezett, igényes, világos, tágas (legkisebb kétágyas szoba alapterülete is 17 m2) szobákkal a családias kényelmet választják vendégeink, akiknek szívesen segítünk városnéző sétáik, szabadidős programjaik megszervezésében, vagy a környék természeti értékeinke felfedezésében. Szobáink mindegyike zuhanyzóval, hajszárítóval, légkondicionálóval, színes televízióval, telefonnal, wi-fi internet hálózattal felszerelt.
Szállodánkban 12 fő számára tárgyalóterem, illetve a hotel pincéjében 50 fős megbeszélések, rendezvények lebonyolítására alkalmas étterem található, ahol előzetes egyeztetés alapján csoportok számára ebéd illetve vacsora készítését is vállaljuk.
A belső dekoráció ízelítőt ad Szeged környékének állat és növényvilágából, a város hangulatából Vadász Sándor fotográfiáin.
Finn szaunánk és infrakabinunk külön térítés ellenében vehető igénybe
Vendégeink részére ingyenes, zárt autóparkolót biztosítunk.
Köszönjük érdeklődését szállodánk iránt!
Célunk, hogy minél kellemesebb légkört teremtsünk Kedves Vendégeink számára!
Szeretettel várjuk!
Étterem
tárgyalóterem
wi-fi internet a szobákban
zárt parkoló
Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő
A több mint száz éves műemlék épületben felújítása során mindent az eredeti formájában állítottak helyre, majd a fürdő megkapta a legmagasabb, négycsillagos minősítést a Magyar Fürdőszövetségtől. A...