Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Több helyen is bezárták a fürdőket vagy korlátozták a nyitvatartást

2020. 03. 15. 12:29
Forrás: termalfurdo.hu
Hírfürdő
Az egészségügyi tárca nem nyújtott be javaslatot arra, hogy minden fürdőt be kell zárni, ez a fenntartók, üzemeltetők döntése - jelentette be az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
Lakatos Tibor ezredes a szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fürdőkről a fenntartók döntenek
A fürdőket egyelőre tehát nem érintik a kormánynak azok a járványügyi intézkedései, azonban amelyek miatt a színházakat, mozikat bezárták, illetve a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket sem engedélyezik. Az iskolák bezárásáról szóló határozat ezen a helyzeten nem változtatott.

A legtöbb fürdő még mindig változatlan nyitvatartással üzemel

Az ilyenkor megszokott nyitvatartás mellett üzemel az ország legtöbb fürdője, ugyanakkor a nagyobb rendezvényeket jó előre lemondták több helyen, illetve az eleve szigorú higiéniai előírásokat szinte minden intézményben szigorították.
Több olyan város is van, amely bár döntött a bölcsődék és óvodák bezárásáról, a fürdőt ezek a lépések nem érintették. Ezek közé sorolható Zalakaros, Dombóvár és Komárom.

Ebben a fürdőben változott a nyitvatartás

A Szekszárdi Családbarát Strand és Élményfürdőben határozatlan időre bezárják az ideiglenes fedett uszodát és a szaunát

Ezeket a fürdőket zárták be

A legtöbb embert érintő bejelentés az volt, amelynek keretében a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei által üzemeltetett fürdőket zárták be. A Csepeli Strandfürdő, Aquaworld és a Veli Bej Fürdő is bezárt.
Eddig többségében a megyeszékhelyek, illetve olyan városok fürdői zártak be, ahol a település bevételeinek nem meghatározó részét képezi a turizmus.
A kialakult helyzet abból a szempontból némileg szerencsésnek mondható, hogy az éves karbantartás miatt egyébként is több fürdő zárva volt, illetve a következő hetekben zárva lett volna.
Az alábbi fürdőkbe tehát már nem érdemes elindulni, mert vagy már nem nyitottak ki, vagy legkésőbb március 17-től zárva tartanak. A listát folyamatosan frissítjük. A lenti gombra kattintva pedig egy térképen is meg lehet tekinteni az érintett fürdőket.
  • Budapesten:
    • Széchenyi Gyógyfürdő
    • Rudas Gyógyfürdő és Uszoda
    • Dandár Gyógyfürdő
    • Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
    • Király Gyógyfürdő
    • Dagály Gyógy-, Strandfürdő és Uszoda
    • Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
    • Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő
    • Csepeli Strandfürdő
    • Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő
    • Paskál Gyógy- és Strandfürdő
    • Irgalmasok Veli Bej Fürdője
    • Aquaworld Resort Budapest
  • Miskolcon:
    • Miskolctapolcai Strand
    • Miskolctapolca Barlangfürdő
    • Selyemréti Strandfürdő
  • Egerben:
    • Egri Termálfürdő
    • Török Fürdő Eger
  • Debrecenben
    • ​Aquaticum 
    • Kerekestelepi Termálfürdő
  • Kecskeméti Fürdő
  • Bocskai Strand- és Gyógyfürdő - Hajdúböszörmény
  • Végardó Fürdő - Sárospatak
  • Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő
  • Makói Hagymatikum Gyógyfürdő
  • Galerius Élményfürdő és Wellness Központ - Siófok
  • Tatabányai Gyémánt Fürdő
  • Paksi Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő
  • Borbála Gyógyfürdő - Algyő
  • Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő
  • Sárkány Wellness és Gyógyfürdő - Nyírbátor
  • Anna Gyógyfürdő - Szeged
    • ​a gyógyászati szolgáltatások elérhetőek maradnak 
  • Zalakarosi Fürdő
  • Lenti Gyógyfürdő
  • Zsóry Gyógy- és Strandfürdő - Mezőkövesd
  • Kamilla Gyógyfürdő - Balmazújváros
  • Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő
  • Hajdúnánási Gyógyfürdő
  • Hertelendi Termálfürdő és Szaunapark
  • Aquacinema Kisvárda
  • Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  • Bihar Termálliget - Berettyóújfalu
  • Bükkszékfürdő Fürdőház
  • Kerekdombi Termálfürdő
  • Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
  • Flexum - Termál Gyógyfürdő és Uszoda - Mosonmagyaróvár
  • Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő
  • Thermal Spa Tamási
  • Zalaegerszegi Termálfürdő
  • Zalaegerszegi Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda
  • Lipóti Termál- és Élményfürdő
  • Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
  • Martfű Gyógyfürdő és Uszoda
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Velence Resort & Spa
  • Gödi Termálfürdő
  • Nagykátai Gyógyfürdő és Strand
  • Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő - Győr
  • Jászszentandrás Termálfürdő és Kemping
  • Aquasziget Esztergom
  • Akácliget Gyógy- és Strandfürdő - Karcag
  • Árpád Gyógy- és Strandfürdő - Békéscsaba
  • Brigetio Gyógyfürdő Komárom
  • Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
  • Virágfürdő Kaposvár
Az alábbi gombra kattintva térkép nyílik meg
 
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon. Kattintson ide