Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Újranyit a városi strand

2015. 07. 16. 20:48
Forrás: MTI
Fürdőzés
Augusztus elején ismét megnyitják Zalaegerszegen a városi strandot – jelentette be a zalai megyeszékhely polgármestere szerdán a helyszínen, sajtótájékoztatón.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) azt mondta: a városvezetés rossz döntést hozott 2011-ben, amikor bezáratta a város szívében található a létesítményt. Hozzáfűzte, hogy az újranyitással, a kedvező árakkal elsősorban a nehezebb szociális helyzetben élő zalaegerszegi polgároknak, kisgyermekes családoknak szeretnének segíteni. 
Az augusztusi nyitáshoz a szabad strand területén már javában folynak a munkálatok: mintegy 210 négyzetméteres pancsolómedencét, kültéri zuhanyzókat, öltözőket, napvitorlás árnyékolót építenek ki, és új vizesblokkot alakítanak ki, amelyet a mozgássérültek is igénybe tudnak venni. 
A strand szimbólumának számító Vizafogó kútszobrot, Boldogfai Farkas Sándor alkotását a pancsoló közelében helyezik majd el. 
Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a kivitelező Szabau Invest Kft.-vel 113,3 millió forintos szerződést kötött a város. 

Önkéntesek is segítenek

Kiemelte: zalaegerszegi polgárok, civil szervezetek, egyesületek is felajánlották, hogy segítenek a strand újranyitásában, ezért július 30-án közösségi akciót tartanak. Az önkéntesek a füvesítésben, a faültetésben, a tereprendezésben segítenek majd, részt vesznek a játszóeszközök kiépítésében, a strandfoci- és a röplabdapályák kialakításában, valamint a nyári öltözőépület festésében. 
Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyár utolsó hónapjában próbaüzemben működik a városi strand. A teljes körű szolgáltatást az idén még nem tudják prezentálni, ezért türelmet kérnek a lakosságtól. Ugyanakkor a fedett uszoda – a korábbi évekkel ellentétben – idén augusztusban is nyitva tart.   
A kormányhatározat szerint mintegy 3 milliárd forint állami támogatással új, feszített víztükrű, tízpályás, 50 méteres fedett uszoda épül tanmedencével Zalaegerszegen. Az új fedett uszoda tervezési munkái megkezdődtek, a látványtervek már elkészültek, a zalaegerszegi projekt támogatásáról várhatóan szeptemberben döntenek.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...