Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Stressz űző fürdő Soprontól félórányira

2016. 12. 26. 08:00
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Több burgenlandi termálfürdőt bemutattunk már, az egyik legrégebbi, tradicionális üdülőhely azonban eddig kiakadt. A Soprontól alig több mint 30 km-re található városka már az 1800-as évek óta kedvelt a pihenni és gyógyulni vágyó vendégek körében. Ismerjék meg Bad Sauerbrunn települést!
Bad Sauerbrunn (Savanyúkút), Burgenland egyik legrégebbi és legkedveltebb fürdővárosa Kismartontól 20 km-re, délnyugatra fekszik, nevét ásványokban gazdag, savanyú ízű gyógyvizéről kapta. A városka területe állítólag már az új kőkor óta lakott, gyógyvizes forrásait 1200-ban említették először a feljegyzések. A település szénsavas savanyú vizét állítólag már az ókori rómaiak is ismerték, ittlétükről több római villa, sír és lelet tanúskodik.

A 19. század eleje óta virágzó fürdőváros

Az itteni források első tudományos említése Heinrich Johann Cranz nevéhez fűződik, majd a 19. században Esterházy Miklós herceg vizsgáltatta meg a források vizét és építtetett föléjük oszlopokon nyugvó tetőt. Már 1803-ban létezett egy vendégfogadó, amely a gyógyvíz miatt érkezőket volt hivatott elszállásolni. 1852-től Dr. Josef Fink bécsújhelyi orvos vette haszonbérbe a gyógyforrást, aki a vizet ivó és fürdőkúra céljára kezdte felhasználni, illetve más vidékekre történt szállításával széles körben is ismertté tette. 1853-ban kétemeletes gyógyintézetet épített, majd a vendégfogadó helyek további bővítésével növelte az üdülő vendégek számát. Savanyúkút csakhamar kedvelt üdülőhelye lett a bécsi, budapesti és soproni polgároknak. Dr. Fink halála után a fürdő újra az Esterházyak igazgatása alá került. A háború után a település ismét fejlődésnek indult, hivatalos neve 1987-ben lett Bad Sauerbrunn.
Stressz űző fürdő Soprontól félórányira

Vize ivókúraként is jótékony hatású

Bad Sauerbrunnban termálforrásból feltörő 40 Celsius-fokos hőmérsékletű, víz egész Ausztriában a legmagasabb magnéziumtartalommal büszkélkedhet, csökkenti a stresszt, valamint kreatívvá és aktívabbá tesz. A vízben található magas ásványi- és nyomelem-tartalom a közérzetet is pozitívan befolyásolja, a vizet a település modern egészségcentrumában hasznosítják. A 100 méter mély artézi kutakból előtörő "savanyúvíz" többek között orvosi előírások alapján ütemezett ivóvíz-kúrákhoz is kiváló. A víz magas magnéziumtartalma, egyéb nyomelemei, és a finoman gyöngyöző szénsav, pozitív hatást fejtenek ki anyagcserével kapcsolatos megbetegedések esetén.
Stressz űző fürdő Soprontól félórányira

Széleskörű spa szolgáltatások várják a vendégeket

A víz természetesen fürdőzésre is kiváló, a Bad Sauerbrunn Gyógyközpontban egészségmegőrző és kényeztető ajánlatok széles választéka várja a vendégeket. A gyógyfürdőben ellazulhatunk, és új energiával töltődhetünk fel a gyógyító erejű víznek köszönhetően. A pezsgőfürdő kellemesen meleg vízében könnyű megfeledkezni az időről és a mindennapok gondjairól. De a mozgásterápiás medence kellemesen meleg vízében is jólesik az ellazulás. A klasszikus finn szauna mellett egy aromagőzfürdő és egy bioszauna, valamint egy modern infrakabin is várja a vendégeket. A termálfürdő szauna részlege tágas szabadtéri termálmedencével is büszkélkedhet. A szaunázást követően pedig hangulatos pihenőhelyiségek várják a vendégeket, amelyek a csend és a nyugalom mellett varázslatos kilátást kínálnak a környező tájra is. Az egykori császári üdülőhely egyedülálló hangulata mind a pihenést, mind a gyógyulást keresőket elvarázsolja. Árnyékos kerékpár- és turistautak, illetve jól jelölt, nordic-walkinghoz kialakított szakaszok csalogatják a mozogni vágyókat az erdőben gazdag környékre.
Stressz űző fürdő Soprontól félórányira
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem