Mezőberényi Termálfürdő

Bemutatkozás

Medencék

Mezőberény története

Mezőberény Békés megyében, a Körösök völgyében fekszik. Berény néven ősi, Árpád kori teleülés. A Berény név eredetét többféleképpen is magyarázzák. Az látszik legvalószínűbbnek, hogy a Berény szó törzsi név, talán besenyő vagy kabar eredetű. Az ország területén mindenesetre 14 Berény nevű település található, ami a fenti magyarázatot igazolja.

A falu a tatárjárás alatt feltehetően elpusztult. Oklevélben 1347-ben említik először a békési uradalom birtokaként. Berény az oklevél keletkezésének időszakában a középkori Békés vármegye aprófalvas rendszerének szerves része. Jelentős hely lehetett, két faluból állt, temploma kőből épült. A XIV. század végén Berény a gyulai uradalomhoz tartozott. Mohács után 40 évvel a törökök 1566-ban elfoglalták Gyulát, ettől az időszaktól kezdve Berény a Gyulai Szandzsák alá tartozott egészen elnéptelenedéséig. A 15 éves háború időszakában 1596-ban a tatár seregek Berényt is feldúlták. Az 1600-as évek közepén a falu lakói többször megpróbáltak visszatérni, de az 1680-as években az állandósuló hadműveletek miatt hosszú időre lakatlanná vált a település. A török kor után, az 1700-as évek elején az elűzött lakosok visszatértek elhagyott falujukba és elkezdték újjáépítését, ám ez csak rövid ideig tarthatott, a Rákóczi-szabadságharc alatt a település újra lakatlanná vált.

Az 1720-as években Békés és Csanád megye a Harruckern család tulajdonába került. Ekkor kezdődött az elnéptelenedett vidék tudatos benépesítése báró Harruckern János György vezetésével. Az elhagyott falvak egy részébe visszatért az elmenekült lakosság. Más települések, így Mezőberény is szervezett telepítési akció során éledt újra. Az első telepesek - ahogy Békésben másutt is - szlovákok voltak, 1723-ban Madarász András vezetésével érkeztek felvidéki megyékből és az Alföld északi területéről. Őket 1725-ben német telepesek követték, főként Württenbergből, Svábföldről és Magyarország nyugati megyéiből. A magyar családok 1731-ben a környező falvakból és a szomszédos megyékből költöztek a településre. A betelepülés a 18. század közepéig folytatódott. A népesség gyorsan növekedett, az 1700-as évek végére elérte az 5.000 főt. A lakosság etnikai megoszlása a következőképpen alakult: szlovák 44,5%, német 34,1%, magyar 21,4%. Ez az arány a 19. század közepéig megmaradt. A magyarság kisebb létszáma ellenére is fontos szerepet töltött be a közösség életében, hiszen döntő jelentősége volt a táj és vidék helyneveinek megőrzésében, átadásában. A letelepült lakosság három lakókörzetben egymástól elkülönülten helyezkedett el. Mindhárom népcsoport a protestáns felekezethez tartozott, ez egyik alapja volt a későbbi békés egymás mellett élésnek, egymás elfogadásának. A szlovákok a település északi részén laktak, a németek a település közepén, míg a magyarok a déli területén. A három részre osztott települést úgynevezett gátak választották el egymástól, így volt tót gát, német gát, magyar gát. A háromnyelvű népesség a XIX. század végéig szigorúan elkülönülten élt. Az elkülönülést jól tükrözik még a magyar rész, tót rész vagy a német rész elnevezések is.

Mindegyik közösség felépítette saját templomát. Az így létrejött terek körül alakult ki a sajátos háromközpontú település-szerkezet. Berény a háromközpontúságot - főként kultúrálisan - a XX. század közepéig megőrizte. A közigazgatás és a kereskedelem tényleges központja a német részen található Kossuth tér az elöljárósággal és a nagyobb üzletekkel. A heti vásárokat is itt tartották. A belterület a XVIII. század végén, a XIX. század elején nyerte el jellegzetes arculatát, ekkorra alakult ki a ma is meglévő utcahálózata. Ebben az időszakban már szabályozták a házak építését, az utcák kialakítását, így a hármas tagoltság ellenére is egy egységes település jött létre. Ekkor épültek a település képét meghatározó templomok, elsőként 1789-ben a német evangélikus templom barokk stílusban, 1797-ben a szlovák evangélikus templom barokk stílusban, majd legvégül 1804-ben késő barokk stílusban a magyar református templom. Az 1800-as évek első éveiben épült a copf stílusú Wenckheim kastély, ugyanekkor egyre tekintélyesebb házak is épültek, amit a korabeli írások is igazolnak. Sajnos ezekből az épületekből egy sem maradt meg.
A jobbágyfelszabadítást követően a föld paraszti tulajdonba kerülésével megváltozott a parasztság helyzete, sőt a dualizmus korában lendületes fejlődés vette kezdetét, 1910-ig több mint 1.000 tanya épült. A népesség is jelentősen növekedett az 1900-as évek elejére, elérte a 13.000 főt, parasztság pedig rétegződött.  Középparasztság és nagygazdák jelentek meg a helyi társadalomban is. A kézműves ipar mellett az iparosodás is megindult, megjelentek a tőkés vállalkozások is. Téglagyárak, gőzmalmok és szövőüzem is működött már a 1900-as évek elején. Már 1858-ban megindult a vasúti közlekedés, 1872-től pedig országos vásártartási jogot kapott Mezőberény, ami városi jogállást feltételez.

A századfordulón nyerte el a település jellegzetes kis mezővárosi arculatát. Ekkor épültek a nagyobb középületek is. 1887-ben a Magyar Király Szálló, 1901-ben a városháza, amely neoklasszicista stílusban épült. A lendületes fejlődést az I. világháború és azt követő gazdasági válság törte meg. A háború súlyos veszteségeket okozott Mezőberénynek is, 570 férfi esett el a különböző háborús hadszíntereken. Nekik állít emléket a városháza előtt 1928-ban felállított világháborús emlékmű.