Lővér Fürdő - Csik Ferenc Uszoda - Sopron

Bemutatkozás

Medencék száma: 7
Csúszdák száma: 3

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
csúszdamedence nyitott 30 1
élménymedence nyitott 30 1
pancsoló nyitott változó 1
strandmedence nyitott változó 1
szaunamedence fedett 17 1
tanmedence fedett 30 1
úszómedence 33 m fedett 27 1

A fürdő története

Sopron város vendégeinek egyik legkedvesebb pihenőhelye a Lővér körút mellett elterülő Lővér Fürdő, melyet a fenyvesekkel övezett táj tesz még vonzóbbá.
A Lővér Fürdő strandja 1908-ban épült Erdei Forrásfürdő néven. Akkori terméskőből készült medencéjének vízét, a Deákkúti forrás vízével táplálták.

Az uszoda életében fordulópont az 1934-es év. Ebben az évben modernizálták a Lővér uszodát. Megépült az uszodacsarnok bejárata, új napozót létesítettek, fakerítést építettek, padokat helyeztek ki a fürdőzők kényelmére, valamint öltözőkabinokat, ruhatárat építettek a hölgyközönség részére. Ekkor modernizálták a vízkezelés technológiáját is, vízforgató berendezést és vegyszeradagolókat telepítettek a megfelelő vízminőség érdekében.

1947-ben az Uszoda háborús rongálása 30 %-os volt, melyet a következő évben helyreállítottak.
1966-ban elkészült a Lővér Fürdő II. medencéje.
Lővér Fürdő történetének újabb fontos állomása az 1975-ös év, ekkor kezdődött a fedett uszoda kivitelezése. Átadása Sopron várossá nyilvánításának 700 éves évfordulóján, 1977. december 16-án volt. Akkori beruházási költsége 75 millió forint, melyhez a város lakói is nagymértékben hozzájárultak munkájukkal.

A 36 sokszög alapú kupolaépület magába foglalja a vendégfogadó aula részt, a 720 fős öltözőket, medenceteret, szociális helyiségeket, gépészeti helyiségeket.
A medenceteret Graboplast műanyag sátorral fedték le, melyet a medencetérben kialakított túlnyomás tartott a magasban.

A '80-as évek második felében ezt megszüntették, a sátortetőt egy faszerkezetű palatető váltotta fel, mely esztétikailag és műszakilag is megfelelőbb a medencetér lefedésére. Ekkor az uszoda üzemeltetője a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Vállalat volt.
Később a város önkormányzata létrehozta a Fürdőüzemeltető Kft-t, mely 2002-ig volt gazdája a város fürdőéletének.
A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. (2006-tól ZRt.) 2002-től üzemelteti ismét a Lővér Fürdő - Fedett Uszodát.
2004. június 6-án a Fedett uszoda felvette Csik Ferenc 1936-os olimpiai bajnok úszó nevét.

A Csik Ferenc uszodában évről-évre megrendezésre kerül a Csik Ferenc Úszóverseny ill. a Szuperinfó 24 órás úszónap, előbbi 2007-ben már 28. alkalommal, utóbbi pedig immár 16. alkalommal.

Az elmúlt években szemmel látható fejlődésnek indult a Lövér fürdő - Csik Ferenc uszoda. 2005-ben a Csik Ferenc uszoda tanmedencéjének, 2006-ban a Lővér fürdő pancsoló medencéjének, 2007-ben pedig a Lővér fürdő vízforgató berendezésének a teljes cseréje történt. 2007-től 80 m2 napkollektor fűti a Lővér fürdő pancsoló medencéjét, ill. nagy medencéjét!

2009-ben a Lővér fürdő területén 2 új fűtött szabadtéri medence, ill. 4 új csúszda került átadásra.

Hévíz - Zala megye
Hatalmas nyári előfoglalási kedvezmények Hévízen! Foglalja le szállását most 30% kedvezménnyel!

Kétágyas szobák már 10.160 Ft-tól/fő/éjszaka! Ha júniusban érkezik, további meglepetésben részesül!

Nyárnyitó balatoni kikapcsolódás ajándék Wellamarin strandtáskával és strandlabdával!
Varázslatos nyárindító akció Zalakaroson, már 5.500,- Ft/fő/éj ártól!
Pihenjen a saját homokos Duna partunkon a vadregényes Szigetközben! Hosszabbítsa meg nyaralását az ajándékba adott 2 éjszakával!
Pünkösdi ajánlatok

Pünkösdi hosszúhétvége
Hotel Villa Völgy****/*** Wellness & Konferencia

Pünkösdi lazítás
Hotel Corvus Aqua****

Pünkösd
Hunguest Hotel Nagyerdő
Tavaszi ajánlatok

Tavaszi árzsongás
Hotel Piroska**** Bük

Nyitnikék
Hotel Aqua Eger***

Bolyki Borvacsora - május 17.
Best Western Hotel Ginkgo Sas****
Nyári ajánlatok

Nyári előfoglalási kedvezmények
Hotel Aquamarin*** Hévíz

Friss csomag
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior