Keceli Gyógyfürdő

Bemutatkozás


Medencék száma: 2

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
termálmedence nyitott 2

Kecel jellegzetes alföldi település. A Duna-Tisza köze három történeti-néprajzi tája: a Kiskunság, a Bácska és a Kalocsai Sárköz találkozásánál fekszik. A nyugalmas, szép környezetben, egyben érdekes programokban gazdag, kellemes napokat tölthet el, aki Kecelre látogat! Az itteni gyógyvíz alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvíz, mely jodidot és bromidot is tartalmaz. A víz összetételénél fogva mozgásszervi megbetegedések, idegrendszeri megbetegedések, bizonyos nőgyógyászati problémák és reumetikus panaszok kezelésére alkalmas. A fürdő jelenlegi területén két medence várja a fürdővendégeket.

A szőlő, a virágok és a szökőkutak városának nevezik. Számos érdekes kút található a kisvárosban, ahova fürdőzés után érdemes elsétálni.

Ilyen a Római istenek kútja a Szabadság téren, a Leány Nappal és Holddal díszkút, vagy a Róna ivókút a Fő téren, melyben a víz egy kilenc mázsa súlyú gömböt forgat. A város központjában található négyhektáros különleges szépségű parkban, a Millenniumi emlékparkban is szökőkutakkal, emlékművekkel találkozhatunk. Nem messze áll az 1802-ben, középkori alapokra épült barokk Szentháromság templom.
A Helytörténeti Múzeumba betérő a város történetével, régészeti emlékeivel ismerkedhet meg, időszakos kiállításokat is rendeznek. Nagy múltú, országszerte ismert a Kecel Folklóregyüttes, amely a helyi kulturális hagyományok őrzője és népszerűsítője.

A hadtörténeti emlékek iránt érdeklődő látogatóknak ellátogathatnak a Közép-Európában egyedülálló Pintér Művek Hadtörténeti Múzeumába és a Haditechnikai Parkba, ahol több ezer katonai, harcászati eszközt állítottak ki. www.pintermuvek.hu
Nevezetes a Kiskunság Nemzeti Parkhoz tartozó Vörös-mocsár védett, gazdag állat- és növényvilágával. A horgászatot kedvelők a tőzeg tavaknál és a Kenderföldi horgász- és csónakázótónál lelhetnek kikapcsolódásra.

A városka programnaptárjának fő eseményei:

  • Bács-Kiskun Megyei és Regionális kettes fogathajtó bajnokság május második hétvégéjén
  • Tavaszköszöntő Virágfesztivál május utolsó hétvégéjén
  • Motocross verseny nyár elején
  • OFF ROAD terepjáró fesztivál a nyár közepén
  • Alföldi Szüreti Fesztivál augusztus harmadik hétvégéjén,
  • Országos Roncsderby szeptember elején
  • Évadzáró meghívásos és házi fogathajtó verseny október közepén
  • Minden évben több tízezer nézőt vonz december első hétvégéjén a FLÓRA Virágfesztivál. Programjai virág és dísznövény kiállítás, virágkötészeti verseny és bemutató, szaktanácsadás, virág- és ajándékvásár, képzőművészeti és vadászati kiállítás.
  • Országos Fazekas Kiállítás, szintén december elején.
Dél-Alföld > Bács-Kiskun
Kecel, Vasút u. 58.

Telefon: 78/420-442
E-mail:

Típus: gyógyfürdő strandfürdő termálfürdő

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok