Hajdúnánási Gyógyfürdő

Bemutatkozás


Üdülési csekk elfogadóhelyMedencék száma: 9
Csúszdák száma: 1

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
csúszdamedence nyitott 1
gyermekmedence nyitott 1
gyógymedence nyitott 2
gyógymedence fedett 2
merülőmedence (szaunánál) fedett 2
úszómedence nyitott 1

Hajdúnánás városa Hajdúszoboszló és Debrecen mellett Hajdú-Bihar megye harmadik fürdővárosa. Az ország északkeleti régiójában Debrecentől 40 km-re, Nyíregyházától 27 km-re található.

Már az 1930-as években megállapították, hogy a város területe alatt gazdag hévízkincs rejtőzik, de csak az 1950-es évek végén nyílt lehetőség a kiaknázására. A fúrások nyomán 1958. november 5-én felszínre törő vizet egy - már meglévő Csónakázó tóba - vezették és itt fürödtek mindaddig, amíg az új strand meg nem épült. Azt követően a tó környékét és a közepén levő kis szigetet parkosították, fásították, üdülő házakat építettek. A fahíd, ami összeköt a szigettel, minden arrajáróban romantikát ébreszt: a susogó nádas, a vízen ringatózó csónakok emberek tucatjait vonzza.

Az 1962. július 15-én megnyitott strand (Városi Fürdő) létét az 1019 m mélyről feltörő 67 C fokos gyógyvíznek köszönheti. A víz összetétele vetekszik a Hajdúszoboszlóiéval.
A termálvizet 1989-ben nyilvánították gyógyvízzé.

Nagy sókoncentrációjú nátrium-kloridos, jódos-brómos ásványvíz, melynek összes oldott szilárd ásványi-anyag tartalma 7981 mg/liter. A gyógyvíz elsősorban ízületi, mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas.

A strand 14 hektáros területe csendes, árnyas parkosított zöld területeivel kedvenc helye a pihenésre, gyógyulásra vágyóknak.

A szolgáltatásokat a fedett fürdő emeletén lévő új termál szálló, a kemping, valamint a gyógyrészlegben található büfé egészítik ki.

Sportolásra ad lehetőséget a két teniszpálya, a strandröplabda pálya.

Szemet gyönyörködtető a botanikus környezetben lévő csónakázó tó.

A 2003-ban történt teljes rekonstrukció eredményeként Kelet-Magyarország egyik legkorszerűbb fürdője várja a pihenni és gyógyulni vágyókat.

A föld mélyéből (1019 m) feltörő 67 C fokos nagy sókoncentrációjú nátrium-kloridos, jódos-brómos ásványvíznek az összes oldott szilárd ásványi-anyag tartalma 7981 mg/liter, 1989-ben nyilvánították gyógyvízzé.

Alkalmas ízületi, mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére.

A gyógyászati részlegen folyamatos orvosi felügyelet mellett reumatológiai szakorvosi rendelés is folyik.

A település magva a szabályos utcahálózat mértani közepe, a négyszögletû tér. Innen indulnak a  sugarasan kifutó utak, a tölcséresen táguló utcák. Így Ön bármelyik irányból érkezik, a Köztársaság térre jut el. Ez városunk központja, amely az egykori piactér volt. Ma már gondozott, pihenésre invitáló park, melynek fái között meghúzódó szobrok, a köré felépült épületek érdekes látnivalót kínálnak a szemlélõnek.

A millennium évére felújított homlokzatú épület, a Városháza. Építését a szabadságharc utáni pénzhiány késleltette, végül 1874-ben Vecsei Imre tervei alapján készült el, eklektikus stílusban. Tágas emeleti díszterme 110 fõ befogadására alkalmas. Falait Kovács János arcképfestõ alkotásai díszítik. Az emeleti tárlóban kisebb helytörténeti kiállítás kapott helyett.

A Polgármesteri Hivatal kapuján kilépve, városunk elsõ díszpolgárának, Kossuth Lajosnak egész alakos bronz szobrát láthatjuk. Horvai János alkotását 1904-ben avatták, melyen Kossuth fia, Ferenc is részt vett. A szobor elõtt elhaladó sétányon találkozhatunk Bocskai István 2006-ban felavatott egész alakos szobrával is, mely Gyõrfi Lajos szobrászmûvész alkotása.

A sétány végén a szabadtéri színpadhoz jutunk, mely a nyári esték rendezvényeinek hangulatos helyszínéül szolgál. Balra a 2005-ben felavatott testvérvárosi címerfal található. Mögötte az 1909-ben épült, egykor Járásbíróságként mûködött épület magasodik. Nánás városának 1605-tõl pallos joga volt. Az igazságszolgáltatást a kapitány és a 12 esküdt gyakorolta 1744-ig. Az 1872-ben megalakult Járásbíróság önálló épületet kapott az építkezés befejeztével. A tervet Somogyi Gyula tervei alapján Jablonszky Ferenc fejlesztette tovább. 1951-ben a Járásbíróság megszûnt, az eklektikus épület ma diákotthon.

A város mûemlékké nyilvánított háza a Zrínyi u. 17 sz. alatti Csohány ház. A klasszicista stílus jegyek alapján kijelenthetõ, hogy minden bizonnyal a XIX. sz. elején épült. A kúria két oldalt egy- egy keresztbe fordított, csapott nyeregtetõs épületszárnyból áll, melyet kosáríves középtornáccal ellátott tömb köt össze. Belsejében konyhát, kamrát, lakószobákat találunk. Ebben a házban született Csohány László, a város nagy polgármestere, ma magánlakás, így nem látogatható.

A Polgári útról, de a város több pontjáról is messzirõl láthatjuk a Csiha Malom 54 m magas épülettömbjét, melyet Hajdúnánás hozományaként is megjelöltek az EU csatlakozás kapcsán. A ma is jelentõséggel bíró malmot Csiha Gyõzõ építtette 1942-ben, amely az akkori Magyarország legmodernebb mûmalma volt. 2006-ban közel másfél milliárdos beruházással, a legkorszerûbb technológiával újították fel.

A Fürdõ útról, a sportpálya melletti dûlõn jutunk az országban elsõként Hajdúnánásra telepített struccfarmra. Az 1993-ban ide érkezõ dél-afrikai madarak nemcsak turisztikai látványosságként szolgálnak. Minden részük hasznosítható. Bõrükbõl igen finom minõségû bõrtáskák, cipõk, egyéb kiegészítõk, tollukból pedig használati tárgyak készülnek. Húsuk vörös és koleszterinszegény, éttermek rendelésre szállítják. Fõleg ínyenceknek ajánlják, az íze marhahúsra emlékeztet, alacsony zsír és magas fehérje tartalmú.

Horgásztavak: Többet is találunk a görbeházi út és a Fürdõ út közötti területen. A volt agyagbánya gödrök összesen 13,42 ha területen fekszenek, átlagos vízmélységük, 2,5 m. a horgászat a partról engedélyezett. Többszöri telepítés eredményeként a jellemzõ halfajok: ponty, amur, busa, süllõ, csuka, kárász.

Észak-Alföld > Hajdú-Bihar
Hajdúnánás, Fürdő u. 7. sz.

Telefon: 52/381-806
E-mail: info@nanasfurdo.hu
Web: www.nanasfurdo.hu

Típus: gyógyfürdő uszoda strandfürdő termálfürdő

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok