Kumánia

Bemutatkozás


Medencék száma: 5
Csúszdák száma: 4

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
gyermekmedence nyitott 30 1
gyógymedence nyitott 38 1
merülőmedence (szaunánál) fedett 1
termálmedence nyitott 28 1
úszómedence nyitott 23 1

Kisújszállás a nagykun "szállások" egyike, ősi kun település. Az észak-alföldi régióban található, Karcagi Kistérségben. A Budapest-Záhony vasútvonal és a 4. számú fő közlekedési út mentén fekszik. A fürdő az úttól 400 m, a vasútállomástól 300 m-re található.

Az új beruházás 2010 tavaszán parkoló építésekkel indult, a tényleges munka 2011 elején kezdodött meg. A Kumánia Kisújszállási Gyógy- és Strandfürdo, valamint a Hotel Kumánia bruttó 1,8 milliárd forintból valósul meg, amelynek mintegy 50%-a uniós támogatás – az Észak-alföldi operatív program egy-egy kiírása alapján. A beruházás részeként megújul a korábbi fürdo, épül egy új medence, amely két korábbi medencével közösen kap egy 58 méter átméroju medenceteret – mondta polgármester. A kisújszállási fürdot szeretnénk minél hamarabb országos rangra emelni, ez nemcsak a strand, hanem a hotel szempontjából is fontos, hiszen az új, háromcsillagos szállodában már kényelmesen pihenhetnek a városba érkezok, és így nem csak egy napra maradhatnak – mondta a fürdoigazgató, aki kiemelte a fürdo érdekességeit: a szaunavilágot és a kavicsos Kneipp-medencét.

Mivel több medence is fedett lesz, azok rossz idoben és télen is használhatóak lesznek.Külön vonzereje a fürdonek, hogy a megyében egyedül itt van fizioterápiás szakorvosi ellátás – tette hozzá Torkos György, aki pályáztatás után nyerte el ezt az állást, és aki nagy tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen az o nevéhez fuzodik Cserkeszolo gyógyfürdojének modernizálása és bovítése, és az uniós támogatással megvalósult háromszintes, hatmedencés téli fürdot is az o idejében hozták teto alá. Cserkeszolo Gyógy- és Strandfürdo igazgatójaként az ott eltöltött nyolc év alatt lett országos jelentoségu besorolású a fürdogyógyászat, az OEP pedig már tízféle gyógykezelést finanszíroz. Kisújszálláson májusban a XV. Kun Viadalt, júniusban a Bagaméri családi fesztivált rendezik meg, részt vehetünk az V. Kisujszállási Halászlé- és Halételfozo Fesztiválon júliusban, és szeptemberben a III. Kivilágos Kivirradtig fesztivál várja az idelátogatókat. Nyári táborozásra a Nagykunsági lovastábor csalogatja az érdeklodoket

Alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvíze mozgásszervi, nőgyógyászati betegségek gyógyítására, törések utáni rehabilitációra, pajzsmirigytúltengés és gyomorsav túltengés kezelésére kiválóan alkalmas.

Wellness szolgáltatások:

  • kül- és beltéri finn szaunák
  • infraszaunák
  • gőzkabin
  • merülő medence
  • Kneipp-taposó
  • masszázskádfürdő fényterápiával, aromaterápiával
  • frissítő masszázs

A millennium idején alakult ki a város magjának mai arculata a neobarokk, klasszicizált épületegyüttesekkel. Ám Kisújszállás alapvetően ma is mezővárosi jelegű település. A népi építészet jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái még itt-ott felbukkannak, de a lakosság többsége kertes családi házban lakik.

A városban minden év júniusában megrendezésre kerül a "Hétpróbás Kunokért" népi játékok vetélkedő, júliusba a fürdő ad helyet a motorostalálkozónak (a strand területén sátorozási lehetőség van), augusztusban a Kisújszállási Napok keretében színes néptánc-, népzenei- és népművészeti bemutatókat, vásárt tartanak. Szeptemberi program a Kun-viadal országos lovasíjász verseny a kunkapitány választással.

A település jó kirándulási lehetőséget kínál a hortobágyi pusztára vagy Eger felé. Délre a Berettyó folyó háborítatlan madárvilága, a túzokrezervátum hívogatja a látogatót.

Az aktív turizmus kedvelői lovagolhatnak, kerékpáros- és gyalogtúrát tehetnek a városban és a környéken. Kellemes kirándulóhely az Öregerdő, ahol néhány 350 éves tölgyet is találhatnak a természetbarátok, majd megcsodálhatják a Nagykunság egyik legszebb gesztenyefa sorát. A város környéki tavak nemcsak a horgászokat várják, de az ökoturizmus kedvelői is kellemesen eltölthetik itt idejüket.

Kellemes felüdülést jelent a Horváth tanya, ahol az ősi lovaskultúra hagyománya ismerhető meg. A képzettebb lovasok teljesíthetik a "Betyárok-nyomában" túrát, okleveles tanúsítvánnyal tiszteletbeli betyárrá avatás mellett.

Észak-Alföld > Jász-Nagykun-Szolnok
Kisújszállás, Rákóczi út 12.

Telefon: 59/321-681
E-mail: kumania@kumania.hu
Web: www.kumania.hu

Típus: termálfürdő gyógyfürdő strandfürdő

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok