Bihar Termálliget

Bemutatkozás


Üdülési csekk elfogadóhelyMedencék száma: 5

Medencék

Típus Jelleg Hőfok Szám
gyermekmedence nyitott 30 1
gyógymedence nyitott 1
gyógymedence fedett 1
strandmedence nyitott 1
úszómedence 25 m fedett 1

 

A fürdő története

 Az első medence 1927-ben épült az akkori "leventeház" kiegészítéseként, majd a 60-as, 70-es években két új medencével bővült fürdőnk. 1995-ben a strand területe kiegészült az uszoda impozáns épületével, melyben egy 25 m-es forgatott vizű medence várja az úszás szerelmeseit. 2001-ben az üzemeltető Herpály-Team Kft. felújította az egykori "leventemedencét" és környezetét, új büfé és pénztár épült.

A strand melegvizes kútjának nátrium-hidrogén karbonátos, metakovasavas vizét 1997-ben gyógyvízzé minősítették. Az igen kedvező ásványi összetételnek köszönhetően - többek között - degeneratív mozgásszervi megbetegedések gyógyítására javasolt.

Fürdőzés után számos érdekes program várja azokat, akiknek kedvük van megismerkedni a környékkel.

Akik szeretik a szabadstrandok hangulatát, a természetes vizeket, azoknak érdemes elmenni a környék valamelyik fürdőhelyére, Bakonszegre, a „bihari remete”, Bessenyei György egykori lakóhelyére, a Remete-tó partjára, a földesi strandra, vagy a Keleti-főcsatronához. A történeti emlékek iránt érdeklődő látogatóknak érdemes elsétálni az ún. Csonkatoronyhoz, a valamikori Herpály torony romjához, vagy ellátogatni a 20. század elején épült vármegyeháza épületéhez. Aki pedig valamivel jobban is szeretne elmélyülni e környék múltjában a Bihari Múzeumba is ellátogathat.

A középkorban a település mai területén 14-15 falu jött létre, melyek központja Herpály volt. A 13. században már írott forrásokban is előfordulnak a környék települései. A 17. század elején Berettyóújfalu hajdúkiváltságot nyert Bocskai Gábortól, de kiváltságait a század végére elveszítette. A település fejlődése a 19. századi folyószabályozások és a vasút megépülése következtében komoly lendületet vett, az első világháború után már Csonka-Bihar vármegye székhelye. Méltán nevezték „faluvárosnak”, mérete és intézményi rendszere miatt. Fejlődésében törést okozott Hajdú-Bihar megye kialakítása. Korábbi közigazgatási szerepét elveszítette. Az 50-es évektől ipari üzemeket létesítenek, majd a 70-es évek végén újra városi rangot kapott. Egészségügyi és kulturális szempontból még ekkor is központi szerepet töltött be a környező vidék életében. A rendszerváltás után sem veszített lendületéből, ekkor épült meg az uszoda és a sportcsarnok.


A képzőművészet rajongói számára érdekes lehet ellátogatni a Városházi Galéria és a Bihari Galéria tárlataira, ahol a környékről, illetve a környéken született alkotásokból nézhetnek meg tárlatokat.

Észak-Alföld > Hajdú-Bihar
Berettyóújfalu, Népliget utca

Telefon: (54)400-130, (54)402-436
E-mail: bodnarsandor@herpaly.axelero.net

Típus: strandfürdő termálfürdő uszoda gyógyfürdő

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok