Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Bámulatos dolgokra képes az év gyógynövénye

2016. 04. 16. 18:30
Forrás: kodpiszkalo.blog.hu
Egészség
A kamilla, másnéven az orvosi székfű nagyon régóta ismert és széles körben használt gyógynövény, már az ókori rómaiak és görögök is alkalmazták gyógyító céllal. Legelterjedtebben emésztési panaszok, megfázással kapcsolatos tünetek, bőrbetegségek enyhítésére használták és használják ma is.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez. Ennek jegyében indítottuk útjára 2013-ban az Év Gyógynövénye kezdeményezést.

Az Év Gyógynövényének megválasztásával évről évre újabb gyógynövényre irányul a figyelem, 2016-ban az Év Gyógynövényének a kamillát választották.

Hogyan hat?

A kamilla gyógyhatása több hatóanyag együttes jelenlétének eredménye. A csöves virágok színét is adó sárga flavonoidok a gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatásban játszanak szerepet.
A növény nyálkaanyagai és az illóolajában feldúsuló szeszkviterpén-származékok például a az illóolaj jellegzetes kék színét is adó azulének – szintén a gyulladások mérséklésében játszanak szerepet. Az illóolajben lévő hatóanyagok – számos gyulladáscsökkentő gyógyszerhez hasonlóan – a ciklooxigenáz (COX) enzim gátlásával fejtik ki hatásukat.

Mire használható?

Külsőleg alkalmazva kenőcs vagy borogatásik formájában csökkenti a bőr- és nyálkahártya- gyulladását, enyhíti az ekcémás panaszokat, elősegíti a felületi sérülések gyógyulását. Ezen hatásai humán vizsgálatokban is megerősítik. A száj- és a gyomornyálkahártya gyulladásainak kezelésére is igazoltan alkalmas.

Belsőleg (pl. teaként fogyasztva) fekély és gyomorhurut esetén javasolható, mivel csökkenti a gyomornedv-elválasztást és a gyomor-bélnyálkahártya gyulladását. A görcsoldó hatású összetevők enyhítik az emésztési panaszokat, bélgörcsöket.

Biztonságos?

A kamilla a legbiztonságosabban alkalmazható gyógynövények közé tartozik. Az orvosi székfűnek tulajdonított allergiás esetek zömét a szennyezésként jelen lévő, vagy a tévesen kamillaként azonosított allergizáló nehézszagú pipitér (Anthemis cotula) okozza, ezért fontos, hogy megbízható forrásból származó, jó minőségű legyen a felhasznált növény. A fészkesvirágzatúak családjába tartozó más növényfaj valamelyikével szembeni allergia esetén keresztallergia előfordulhat.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem