4 éj foglalása esetén az 5. éjszaka ingyen jár!
Kommandónk immár negyedik hétvégi kiruccanásának célpontja Magyarország legegyedibb szállodája volt.
Euróban ez lesz a negyedik ilyen létesítmény. A háromszintes, 17 m magas, 35 m széles, több mint egy kilométer hosszú építmény pályavonalán egy időben akár 120 fő is kalandozhat.
Kommandónk harmadik állomása, Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tavának városa, Hévíz, ott pedig az egyik legszebb szálláshely, a négycsillagos Európa Fit.
Átadásra került Ráckeve legszebb fekvésű szállodája! A vadonatúj négycsillagos Hotel Termálkristály****superior a ligetes parkos Tókert városrész idilli környezetében, a Duna mellett az 5 hektáros Aqualand komplexum területén helyezkedik el.
Hotel Kommandónk második állomása Gyula legújabb szállodája a Wellness Hotel Gyula volt, mely egyben a dél-alföldi város első négycsillag superior minősítésű szállodája.
Folyamatos küzdelem, rohanás, stressz. Manapság erről szól az életünk. Ezzel szemben pedig egyre kevesebb lehetőségünk, idő, energia és pénz jut a kikapcsolódásra. Pedig, valljuk be, a mai világban mindenkinek szüksége lenne rövidebb, hosszabb, de mindenképpen rendszeres pihenésre.
A nemzetközi hírű gyulai várfürdő közvetlen közelében, egy szemet gyönyörködtető, ősfás liget szomszédságában találják Gyula első családbarát négycsillagos superior szállodáját, a Wellness Hotel Gyulát.
Már megszokhatták, hogy új rovatunkban a Hotel Kommandóban szállodákról adunk hírt, azonban megtörtént az első tesztelés is, melyet még továbbiak fognak követni. Egy-egy szállodát kicsit vendég, kicsit szakmai szemmel veszünk górcső alá. De természetesen soha sem szőrös szívvel. A zalakarosi Karos Spa volt az első, amit kommandónk megszállt, kihasználva az utolsó napsütéses őszi hétvégét.
Húsz évvel ezelőtt nyílt meg, anno még kis panzióként a Hasik Hotel első szárnya tíz szobával, kis konyhával és étteremmel. Így kezdődött a szálloda története. A panzió szállodává fejlesztése négy lépcsőben történt, új szárnyak, külső medence, teniszpályák, minigolfpálya, majd elegáns étterem, belső úszómedence épült wellness-szolgáltatásokkal, jakuzzival, konditeremmel. A 38 szobás szálloda jelenlegi formáját 2005-ben nyerte el.
OEP támogatás a reumatikus fájdalmak kezelésére a ceglédi Best Western Hotel Aquarell****-ben!
Testi, lelki kényeztetésre, nyugodt pihenésre vágyik? Mindehhez remek helyszín a négycsillagos Wellness Hotel Gyula, mely a történelmi, mediterrán hangulatú kisvárosban számtalan programmal várja vendégeit.
Június végén látványos műsor és kerti party kíséretében adták át a Barátság Gyógy és Wellness Szállodát. Az immáron 4 csillagos szolgáltatásokat nyújtó, ám üzletpolitikai megfontolások és a korrekt piaci árak kialakításának szempontja miatt csak 3 csillag szuperior minősítést alkalmazó ház az elmúlt másfél évtized során több mint 1,2 milliárdot költött arra, hogy SZOT üdülőből minőségi szállodává váljon.
Mintegy 2,5 milliárd forintból teljesen felújították Gyula legnagyobb szállodáját, a Hunguest Erkel Hotelt - jelentették be a hivatalos megnyitó alkalmából Gyulán. A beruházó 600 millió forintos támogatást nyert az unió által is finanszírozott egyik régiós operatív programtól, s biztosította a fennmaradó önrészt - közölte a szállodát működtető cég ügyvezető igazgatója.
A gyógyító forrásairól híres nyugat-magyarországi termálrégió szívében, Bükfürdőn található Greenfield Hotel Golf & Spa idén májustól új arculattal, közel 200 elegáns és tágas szoba mellett 15 lakosztállyal, 3500 nm-es Wellness és Spa központtal, egyedülálló szauna-világgal, 80 féle tradicionális gyógy-kényeztető és szépítő kezeléssel várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.
Mint minden évben, idén is elérkezett a nyár. A levegő forrósodik, az irodák melegednek, az iskolákban elkezdődött a vakáció. Mivel a gyermekek már érzik „szabadságukat”, egyre jobban nyúzzák a szülőket, hogy menjenek pancsizni, kirándulni, nyaralni. Természetesen az anyukák és apukák is már alig várják, hogy egy kis nyugalomban, napsütötte vízparton pihenhessenek, több időt töltve a csemetékkel.
A Thermal Hotel Gara*** Gyógy- és Wellness Szálloda az Alföld délkeleti, Békés-megye északi határán a Sárrét egyik legrégebbi településén, Füzesgyarmaton Debrecentől mindössze 76 km-re található.
Nyaraljon idén a Hotel Piroskában Bükfürdőn! A vendégszeretetéről és színvonalas wellness-szolgáltatásairól ismert szálloda nyáron óriási gyermekkedvezménnyel kedveskedik a családoknak: a 6 és 7 éjszakás csomagok foglalása esetén a gyermekek szállása 12 éves korig ingyenes! A legkisebbeknek gyermekanimáció, játszótér, trambulin, játszószoba teszi színessé a vakációt.
Már cím is sokat sejtet – BÜKFÜRDŐ és CSOBBANÁS! A nyár hívó üzenete - vízzel, fürdéssel, lubickolással, csobbanással… ragozhatjuk hosszan, de a lényeg – a 25 éves Danubius Health Spa Resort Bük családi wellness oázis ideális nyári pihenőhely – kicsiknek és nagyoknak, hölgyeknek és uraknak, aktívoknak és lustáknak, nagyon vagy kevésbé fáradtaknak, egyszer vagy akár többször is…
Felejtené a rohanást, a hétköznapok nyűgjeit, a nagyvárosi tömeget? Nyugalmat keres nyári szabadsága idejére, ahol feltöltheti energia raktárait – távol a világ zajától, gyönyörű természeti környezetben? Különleges zöld oázist ajánlunk figyelmébe, a sárvári arborétum szívében megbújó barátságos szállodát, a Danubius Health Spa Resort Sárvárt!
Heteken belül befejeződik a zalakarosi Hotel Venus uniós pályázatból finanszírozott energiakorszerűsítése. A lefúrt csöveken a föld hőjét hasznosítják, az épület tetején lévő napkollektorok pedig a fényt alakítják át, hogy a szálloda összes létesítményét ezzel lehessen hűteni és fűteni.