Milliárdos fürdőfejlesztés fejeződött be Mezőkövesden

2011.07.20. 10:50

Nettó közel egymilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Mezőkövesden a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben - jelentette be a város polgármestere a projekt záró rendezvényén.

A beruházás megvalósításához 416 millió forintot nyert az intézményfenntartó önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Programja keretében - közölte Fekete Zoltán.

A fennmaradó, több mint 550 millió forint a város saját kasszájából származik - tette hozzá a fideszes önkormányzati vezető.

Elmondta: a fejlesztés keretében, a többi között épült egy közel 800 négyzetméteres wellness részleg a hozzá tartozó pihenőtérrel, gyermekmedencével és gyermekmegőrzővel, egy 1100 négyzetméteres élménymedence, illetve fedett öltözők.

Felújítottak két gyógymedencét, új elektronikus beléptető rendszert alakítottak ki, illetve ugyancsak a projekt keretében megújult a strandfürdőt a várossal összekötő kerékpárút egy 1,2 kilométer hosszú szakasza és az út teljes hosszán közvilágítást építettek ki - sorolta a projekt elemeit a 17 ezer lakosú település polgármestere.

Az is elhangzott, hogy a válságot megelőzően, évente mintegy félmillió látogató kereste fel a Zsóry Gyógyfürdőt, ami az elmúlt években 400 ezer alá csökkent. A fejlesztéstől éppen azt várják, hogy a korábbi mértékre emelkedjen a fürdőlátogatók száma.

Kapcsolódó fürdők
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok