Örökre fiatalon

2010.10.21. 15:27

Nem is lenne rossz sokáig élni – de csakis szépen, fitten, egészségesen! A tudósok állítólag már a célegyenesben járnak, laboratóriumi körülmények között ugyanis sikerült sejteket fiatalítaniuk!
Kevesebb kalória, hosszabb fiatalság

Egy amerikai neurobiológus meglehetősen logikus kijelentése szerint: „az öregedési folyamatot visszafordítani nehezebb, mint megakadályozni”. Tehát minél korábban vágjunk bele a megelőzést szolgáló stratégiákba! Ha szervezetünket naponta kevés kalóriával, ugyanakkor minden fontos tápanyaggal ellátjuk, megkötjük a legjobb öregségi biztosítást.

JÓ TUDNI! Csak 1800-2000 kalória bevitele mellett lassul le annyira az anyagcsere, hogy a mitokondriumok kevesebb energiát termelnek, s így megfékezik a kopásos jelenségeket, a betegségeket, tehát egészségesebbé és fiatalabbá teszi a szervezetet.

Egy amerikai kutató, Roy Walford professzor 1987 óta egy sokat csodált kísérletbe kezdett – saját magán. Laboratóriumi állatokkal végzett tanulmányai örömteli eredményeket hoztak, s ez adta számára az ötletet. Sovány étrendre fogott állatai sokkal fittebbek, egészségesebbek, agilisabbak, ügyesebbek voltak, szuperül néztek ki, és kétszer hosszabb ideig is éltek, mint normálisan táplált fajtársaik.

A ma 82 éves Walford is mérhetően jobb bőrben van kortársaihoz képest. Igaz, az még a jövő titka, él-e majd 150 évig, ahogyan azt elhatározta. Mindenesetre annyi biztos, hogy a hozzá hasonló „éhenkórászoknak” nagyon aprólékosan és körültekintően kell gondoskodniuk arról, hogy szervezetük minden szükséges anyagot megkapjon, méghozzá megfelelő mennyiségben – végszükség esetén tablettaformában.

Gyakorlatiasabb receptet ajánl egy bécsi professzor. A gyorsan látható és érezhető fiatalodáshoz mindössze a vacsoráról kell csak lemondani. Mindennap! Igazán nagy sikert csak azoknak ígér, akik emellett hetente kétszer az ebédet követően is böjtölnek, az éhségüket pedig óránként elfogyasztott gyógyteával csillapíthatják.

Mi a lényegük ezeknek a módszereknek? Nos, az éjszaka folyamán a szervezetben radikális sejtfrissítő kúra zajlik. Ha – vacsora híján – a táplálékfeldolgozás alól mentesítjük szervezetünket, akkor annak van elég ereje az átfogó javító és regeneráló munkálatokhoz. Könnyedén megszabadul a hibás sejtektől, fehérjéket képez, melyek kezdeményezik a védősejtek – immunsejtek – és a szintézist irányító hormonok képzését. Vagyis: több energia jut az ütőképes immunrendszer fenntartására és a szervezet „fiatalsághormonjainak” termelésére.

25 év után egyre apadó források

Felsőtárkány - Heves megye

Afro-karibi Beach Party-val, wellness- szabadidős- és gyermekprogramokkal, erdei kisvasutazással - mindez exkluzív környezetben, a Bükk kapujában!

Zalakaros - Zala megye

Téged is vár a zalakarosi nyár! Nyári csomagajánlatok már 9.000.- Ft/fő/éjtől!
Zalakaros - Zala megye

Délutánonként 2 órás foglalkozás az Alma együttes tagjaival: közös zenélés, éneklés, kreatív programok...
Pünkösdi ajánlatok
Pünkösd a csodatónál!
Hotel Wellamarin****
Pünkösdi hosszú hétvége
Családi Wellness Hotel Gyula****superior
Pünkösd Keszthely szívében
Abbázia Club Hotel Keszthely
Tavaszi ajánlatok
Azúr Prémium Kupa
Hotel Azúr**** Siófok
Wellness Varázs - Páratlan Páros tavaszi akció
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Mámoros Majális
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Nyári ajánlatok