Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Új év, új alak: négy fogyókúrás mítosz, amit jobb, ha elfelejt

2015. 01. 25. 17:44

Wellness
Felejtse el az összes ostoba mítoszt, amit eddig a fogyókúrázás kapcsán hallott, próbálja inkább ezt a négy egészséges módszert beépíteni a mindennapjaiba.
Az étkezési tanácsok nagyban hasonlítanak ahhoz a gyerekjátékhoz, mikor körben ülve elindítunk egy üzenetet, és mindenki a mellette ülő fülébe súgva adja tovább, amit hallott. A lánc végére az eredeti mondanivaló teljesen eltorzul. Felejtse el a nyakatekert módszereket, frissítse fel segítségünkkel 2015-ös stratégiáját, és figyelje, hogyan olvadnak le a kilók tavaszra.
1. mítosz: több mozgás több fogyás
Visszafelé is elsülhet, ha túl sok időt töltünk a konditeremben. Egy kísérlet során 60 enyhén túlsúlyos férfit osztottak három csoportba, az első nem csinált semmit, a második 30 percet, a harmadik pedig egy órát edzett naponta; senki sem diétázott közben. Három hónap után az első csoporttal semmi sem történt - nem túl meglepő módon -, a második azonban körülbelül három és fél kilót adott le, míg a dupla annyit izzadó harmadik csapat csak két és felet. Ha túl sok időt töltünk a futópadon az kétféleképpen is visszaüthet, egyrészt a szervezetünk arra késztet minket, hogy többet együnk, pótolandó az elhasznált energiát, másrészt pedig később ösztönösen kevesebbet mozgunk, hogy spóroljunk az energiával.
Az okos megoldás az, ha mindennap körülbelül fél órát edzünk, azt viszont nagyon intenzíven.
2. mítosz: mindent vagy semmit attitűdre van szükség a sikeres diétához
Felejtse el a túlságosan drasztikus módszereket. Jobban teszi, ha kisebb változtatásokat eszközöl az étrendjén, amiket viszont valóban állandósít. Egy online fogyókúrás kihívás során a jelentkezőknek egyszerű étkezési tippeket adtak (igyon nyolc pohár vizet egy nap, csak a konyhaasztalnál nassoljon). Azok, akik a hónap legalább 25 napján betartották ezeket, sikeresebben tudtak fogyni. Könnyebb apró étkezési szokásokon változtatni, mint egy radikálisan új étrendet kialakítani.
Az okos megoldás tehát az, ha minden hónapban eszközölünk valamilyen apró változtatást étrendünkön. Be is állíthatunk egy emlékeztetőt a telefonunkon, hogy ne felejtsük el.
3. mítosz: egészséges nasikra mindenképpen szükség van
Csak semmiképpen sem reggel. A Journal of the American Dietetic Association 2011-es tanulmánya arról adott számot, hogy azok a diétázók, akik reggeli és ebéd között nem nassoltak, egy év alatt öt százalékkal többet fogytak, mint délelőtt torkoskodó társaik. Miután a reggeli és az ebéd között nem telik el sok idő, a délelőtti nasizás inkább szokásból, nem pedig éhségből ered.
Az okos stratégia az, ha kihagyjuk a tízórait, ha csak nem telik el több mint négy óra a reggeli és az ebéd között. Ebben az esetben viszont fogyasszunk olyasmit, ami gazdag fehérjében, rostban és alacsony a zsírtartalma. Jó megoldás az alma, a mogyoró, a mandula vagy valamilyen zsírszegény sajt.
4. Mítosz: a vékony sztárok inspirálóan hatnak
A hűtőre ragasztott kedvenc karcsú színésznőnk fényképe valójában ellenünk dolgozik. Holland kutatók egy fogyókúrával kapcsolatos kutatás során 42 nőnek adtak étkezési naplót, hogy töltsék ki rendszeresen. Azok, akiknek a naplója elején egy átlagos hölgy volt, fogytak, míg akiknek egy szupervékony modell virított borítón, azok nem. Ha a diétázóknak folyamatosan egy nagyon vékony nő képét kell nézniük, elérhetetlennek érzik kitűzött céljaikat. Azonban, ha a cél megvalósíthatónak tűnik, akkor érdemes meg is próbálni tenni érte.
Vagyis az okos stratégia az, ha a hűtőre egy régebbi fotót teszünk ki magunkról, amikor éppen egészséges testsúlyban voltunk, vagy, ha választunk egy reális példaképet.
Termálfürdő.net
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem