Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Varázslatos pillanatok egy kis törökfürdőben

2014. 10. 31. 18:18

Fürdőzés
Sokat bírált fürdőzési szokásaink után Teo varázslatos pillanatokra akadt a fürdőben, melyből úgy tűnik: mégiscsak kulturált emberek vagyunk. Sokakban van nyitottság a kulturált, egészséges és etikus fürdőzésre - csak az ismeretek hiányoznak.
A fürdővezető felelőssége
A bunkósággal nincs mit kezdeni. Ha mondjuk valaki belefújja az orrát. Ám a legtöbb problémát csupán a meggondolatlan, tudatlan magatartás jelenti, amiért sokkal inkább a fürdők, mint a fürdővendégek tehetők felelőssé. Hiszen hol másutt tanulhatnánk fürdőkultúrát, ha nem fürdőinkben?
Kis túlzással azonban elmondható: a fürdők kiírják a szauna elé, hogy ne vigyék be a strandpapucsot, és ezzel a maguk számára ki is pipálták a szauna-, vagy éppen fürdőkultúrát. Budapesten - ez ugye az ország, de nem szaunakultúránk fővárosa - még ez sem jellemző. Vagy éppen abszurd módon kiírják, de lehetetlen belépni papucs nélkül a hőlégkamrák forró kövére.
A jó érzésű emberek vannak többen
Az állapotok elsősorban a nagyobb forgalmú időszakokban durvulnak el, hiszen minél többen vagyunk meggondolatlanok, vagy érzéketlenek egymás iránt, annál kevésbé lesz cool, illetve kulturált az élmény. Ám a tétel fordítva is igaz: sok jó ember kis helyen is... kulturáltan fürdőzhet!
Mivel többnyire egy kis törökfürdőben mélázok, ide köthető az az élmény is, mikor sok fürdővendéget láttam békésen, barátságosan, kulturáltan fürdőzni magam mellett. Vagy csak elbóbiskoltam a meleg vízben? Nem hinném. Vannak pillanatok és gesztusok, melyek bizakodásra adnak okot.
Barbárok
Van, hogy 6-8 vendég mellett sem lehet nyugodtan fürdőzni a Fő utcában található kis fürdő félholdas kupolája alatt, ezért ért váratlanul az élmény azon a péntek délután. Talán a négyszáz évvel ezelőtt ugyanitt ejtőző oszmánok szelleme lebegett a víz felett, vagy angyal szállt felettünk, nem tudom. Legfeljebb az egyik legnagyobb magyar szépíró, Ottlik Géza szavaival adhatom vissza a fürdőzés angyali hangulatát:
"Egy csöppet sem utáltam ezt a nagy tömeget most. Fürdőnadrágos öregek, fiatalok ingerültség nélkül, sőt túlzott udvariassággal vártak sorukra a zuhanyozóknál. Csupa jóakaratot éreztünk egymás iránt. Mintha szinte a szeretetünket akarnánk szégyenlősen álcázni ezzel a túlzott, nagyvilági udvariassággal."
Légies pillanat volt
Mintha ezen a varázslatos délután mindenki csak arra ügyelt volna, hogy még a medencében se lépjen a másik intim zónájába, még véletlenül se ő legyen a leghangosabb a török kupola alatt, még meggondolatlanul se nyúlkáljon a fülébe-orrába, a párok pedig mintha összebeszéltek volna, hogy senki sem lépi túl a nyilvánosan megengedhető intimitás határait.
Az is biztató, mikor azt látom, hogy a fürdővendég lesi a medencék, szaunák mellé kitett információs táblákat. Ez főleg a külföldiekre jellemző, akik szeretnének kicsit jobban eligazodni - ami a fürdőkben amúgy nem könnyű. Nem csak a szó szoros értelmében, de a követésre szánt magatartási mintákat keresve.
 
Teo Wassermann
Fürdőajánló
Király Gyógyfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem