Műveletlennek tartották, aki nem tud úszni - az ókori görögök

A nagy ókori kultúrák mind folyópartokon, tengerek mellett jöttek létre, így polgáraik életében nagy szerepet játszott a víz. Bizonyára a legtöbben úszni is tudtak, ám amint Platón, a görög filozófus írásaiból kitűnik: korántsem mindenki. Érdekes az a hozzáállás, mellyel Platón, Szophoklész tanítványa az úszni nem tudókhoz viszonyul: "Azon műveletlen emberek, akik sem úszni, sem írni-olvasni nem tudnak nem kaphatnak közhivatali állást" - írja Platón.

Úgy tűnik tehát, hogy a régi görögöknél az úszni tudás valahol a műveltség, a képzettség szinonimája volt. Érdekes, hogy ennek ellenére az ókori olimpiákon nem szerepelt sportágként. Maguk a sportolók viszont szívesen kapcsolódtak ki úszással, fürdőzéssel, melyről az Olümpia közelében feltárt medencék tanúskodnak. A görögök nagyon helyes elképzelése szerint a sportolást úszással volt érdemes befejezni. Ma ezt azzal magyarázhatjuk, hogy úszás közben kinyújthatjuk erősen igénybe vett, befeszült izmainkat, majd egy kis fürdőzéssel le is lazíthatjuk őket.

Másutt, például Kréta szigetén, a knósszoszi palotában is feltártak fürdőket.  A fennmaradt antik vázák töredékei arról tanúskodnak, hogy főleg a nők mindennapi életében játszott szerepet a fürdőzés, ha másként nem, úgy mint a test ápolása vagy csinosítása. A görögöknek még korántsem volt annyira fejlett fürdőkultúrájuk, mint majd a rómaiaknak. Epiktetosz, a sztoikus görög bölcs ugyan fontos példázatban említi a fürdőket, ám ő már nem az antik görög világban élt, hanem a római birodalomban. Az antik görög fürdőkultúra jelentőségét ma már éppen az adja, hogy ráépülhetett egy nálánál sokkal fejlettebb és nagyszabásúbb római, mely máig meghatározza fürdőkultúránkat. (Tekintsünk el ezúttal az élményfürdők röpke divatjától.)

Ám az ismert, hogy Athénban, Spártában az úszásoktatás a nevelés része volt. Lükurgosz már 3000 évvel ezelőtt előírta a spártai ifjak kötelező fürdőzését, Szolón, athéni államférfi pedig az i. e. VI. század elején kötelezővé tette az úszni tanulást. Vagyis elmondhatjuk, hogy ma ismert forrásaink szerint az antik görögök ismerik fel elsőként a fürdőzés egészséget, testi és szellemi erőt helyreállító szerepét.

Aszklépiosz nevű istenük szentélyei barlangok gyógyforrások mellett álltak, ahol lényegében szanatóriumi életmódot folytattak: pihentek fürdőkúrát vettek. A vízben valószínűleg mozogtak, tornáztak is, egyeseket ugyanis továbbküldtek a gümnasionba, vagyis az edzőterembe. A testedzéstől tehát szintén gyógyulást vártak. Ma ezt rekreációnak mondanánk.

Az antik görög irodalomban is előkerül az úszás témája: Homérosz már az i. e. 8. században született Odüsszeiában beemeli művébe: már eposzának főhőse Odüsszeusz is tudott úszni:

"hátul, a jólfaragott kormánynál csúsztam a vízbe:
mellel rádőltem s úsztam, kezeimmel eveztem,
s gyorsan messzekerültem" - meséli magáról a történet főhőse.

Teo Wassermann