Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Afrika aranya: a shea vaj

2014. 09. 18. 16:11

Wellness
Afrika szavannái adnak otthont a karite fának, melynek diója különleges értéket rejt: a shea vajat.

A fa csak felnőtt korba lépve, 20 év után hozza meg csonthéjas terméseit, ám ezután akár kétszáz évig is terem, és évente akár kétszer is szüretelhetik. A kozmetikai iparban jolly jokernek számító, bőrtápláló anyagokat, vitaminokat tartalmazó fehér színű vaj afrikai nők százezreinek jelent megélhetést Ghánában és Ugandában. A helybeliek fogyasztják is, sőt magas zsírtartalmának (60-70%) köszönhetően még mécsesekbe, lámpákba is felhasználják.

Az asszonyok a gyümölcsök belsejét megőrlik, majd vízzel keverve tűz fölé teszik. Az értékes növényi zsiradékhoz a víz felszínéről jutnak hozzá. A kinyert vaj illata édeskés, kissé füstös, a mogyoróra emlékeztet, a bőrön kiválóan elolvad, hiszen olvadáspontja 32-35 C° közötti. Legalábbis a nyugat-afrikai sheáé. Az Európában kevésbé elterjedt kelet-afriakai shea olvadáspontja alacsonyabb, és zsírsavösszetétele is más, hiszen a karite fa egy más alfajáról van szó.

A kitűnő bőrhidratáló, -ápoló, -nyugtató, -tápláló, főleg sztearin-, és olajsavat tartalmazó shea a natur kozmetikumok egyik legfontosabb eleme. Móri Annamária, a natur kozmetikumok alapanyagait forgalmazó Szappanfű Szépséglabor társtulajdonosa mint egyik legkelendőbb termékükről beszél:

- Kétféle shea vajat forgalmazunk. A finomított verzió könnyebben felszívódik a bőrön, krémesebb. Ám mivel a természetesség hívei vagyunk, az értékes vitaminokat vesztett finomított vajat csak a szappanjainknál használjuk fel, illetve szappanfőzéshez ajánljuk. Az eredeti, finomítatlan vaj viszont rendkívül értékes anyagokat ad szervezetünknek, felhasználása is nagyon sokrétű: krémekbe, testápolókba, hajsamponokba és -balzsamba, gyakorlatilag bármilyen natur kozmetikumba felhasználhatjuk, még kisbabáknak is készíthetünk belőle fürdő-, és popsikrémet. Kencéiket otthon elkészítő vásárlóink között talán a legkeresettebb termékünk, ebben nyilván szerepe van annak is, hogy igen jó áron adjuk.

Teo Wassermann
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem