Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Újjáépült a középkori vár - képek

2014. 09. 01. 09:46

Fürdőzés
Néhány várfal kivételével jószerivel újjáépült, nem csupán megújult a diósgyőri vár, a középkori erődítmény kapuját szombaton nyitották meg a látogatók előtt, akiket késő estig látványos programok sokasága vár.
A Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című 2 milliárd 714 millió forintos, zömmel uniós forrásból rekonstruált Diósgyőri Vár átadásán L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egyebek mellett azt mondta: a diósgyőri vár újjáépítése iránymutató a következő évtizedek műemléki rekonstrukciói, így a budai vár esetében is.
Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője emlékeztetett arra, hogy az unió, egy sikeres pályázatot követően a vár restaurálásának költségeihez 2 milliárd 272 millió forintot biztosított.
A rekonstrukció eredményeként a diósgyőri vár a nyugati szárny kivételével két szint magasságig újra felépült. Tornyai között három palotaszárny is újjáépült, amelyben helyet kapott Közép-Európa legnagyobb lovagterme, egy várkápolna és a királynék lakóterme is.
Forrás: MTI
Fotók: Vajda János/MTI
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...