Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Super hero fürdőruha a nyertes

2014. 08. 30. 22:04

Fürdőzés
Kollekcióm megalkotásához egy olyan stílusból inspirálódtam, amely szerves része volt az 1960-as, 1970-es éveknek. Ez pedig nem más, mint a rockabilly, és a vele szimbiózisban élő rossz lány, vagyis pin-up stílusú öltözködés - mondja a Gellért, a divat strandja idei pályázatának nyertes divattervezője, Gaskó Nikolett.

A fürdőruha történetét megelevenítő pályázatot immár harmadik éve írják ki, és nagyszabású fashion show-val zárul.

Teo: - Nem jöttem rá, honnan ismerős ez a stílus, de a rockabillyt említve rögtön eszembe jut a Grease, ami persze már szintén retrospektíven viszonyul ehhez a trendhez, hiszen a hetvenes évek végén forgatták, ám legtöbbünknek innen lehet ismerős a stílus. Ezt magyarította Fenyő Miklós Hungáriája.

Niki: - A rockabilly az egyik legkorábbi és legmeghatározóbb rock 'n' roll zenei műfaj, amely az 1950-es évek Amerikájában indult. A 60-as évek elején ugyan háttérbe szorult, de a 70-es évek végén - többek között az említett filmmel - feltámasztották, és a mai napig él. Ez a zene a divatvilágra is nagy hatással volt. A rockabilly női ruházata a rossz lány, vagy másképp pin-up stílus elemeit viseli.

- A rossz lány stílus ma is divatos, ők azok a kivarrt csajok!

- A pin up eredetileg a legnőiesebb stílus volt, lényege hogy csábítson, de mégse mutasson meg belőlünk mindent. Elsősorban a nőies formákat hangsúlyozza ki. Akkoriban minden nő úgy akart kinézni, mint a pin-up modellek! Pöttyök, masnik, kendő, rózsa a hajban, magas derekú szűk nadrág, tengerészstílus, matrózcsíkos anyagok, fehér-piros kék színek. Kollekciómat is ezekre az elemekre építettem, követve a korszak vonalvezetési szabályait.

- Mit szólt a zsűri a munkádhoz?

- Hogy "Amerika kapitányos".

- A Captain America képregény ugrott be nekik fürdőruháidról?

- Már film is készült belőle. Rájöttem, hogy igazuk van, noha erre előzőleg nem gondoltam. Utólag készítettem is egy kollázst, a tervrajzaim mellé illesztve.

- Fürdőruháid tényleg olyanok, mint egy super hero ruha, talán azért olyan hatásosak - a show-n én a taps erejéből úgy éreztem, nem csak a zsűrinek, de a közönségnek is ez volt a kedvence. Az amerikai stílus nekem is átjött, noha a super hero, de még az USA zászlajának színe sem jutott eszembe róla. Divatról lévén szó Szabó Pálma és S. Hegyi Lucia asszociációs tere kicsit szélesebb lehet, mint az enyém. Különben ha a film készítői meglátták volna a kollekciót, lehet, hogy kértek volna belőle. Jobban állt volna a női szereplőnek.

Teo Wassermann
Lead kép: Kovács János Zoltán/Modelpress
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem