Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Árulkodó jelek, ha ezt tapasztalja, meneküljön a fürdőből

2014. 08. 24. 09:53

Fürdőzés
Íme, néhány figyelmeztető jel, melyek arra utalnak, hogy jobban jár, ha másik fürdőt választ.
Az nem is kérdés, hogy szeretjük a fürdők és a wellness világát, azonban nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy nem minden gyógyfürdő egyforma, és sajnos nem minden spa olyan, ahova szívesen küldenénk a barátainkat és rokonaikat. A Spaweekblog segítségével összeszedtünk néhány egyértelmű tilos jelzést, melyekre érdemes odafigyelni, amikor egy új létesítményt látogatunk meg.
Van ott valaki?
Gyanús lehet, ha munkaidőben időpontfoglaláskor nem veszik fel a telefont és hangüzenetet kell hagyni. Kisebb helyek esetében ez akár általános is lehet, ugyanakkor esetenként azt is jelezheti, hogy nincs elegendő személyzet.
Nézze meg a vendégek visszajelzéseit!
A mai világban, amikor bárminek utánajárhatunk a neten, miért pont egy új spa esetében hagynánk ki ezt a lehetőséget. Mindig érdemes előzetes kutatást végezni, és ha sem az interneten sem a közösségi médián nem lelhető fel a fürdő, akkor érdemes inkább kihagyni. Akármennyire jó akciónak is tűnik papíron, nem biztos, hogy megéri kockáztatni.
Van-e engedélyük?
Kerüljön minden olyan fürdő és wellness szolgáltatást nyújtó létesítményt, aminek nincs megfelelően képzett személyzete vagy engedélye. Bátran tegye fel a megfelelő kérdéseket, mikor időpontot foglal magának.
Legyen pontosan tisztában azzal, hogy milyen szolgáltatást vesz igénybe
Ha nem mondják meg teljesen pontosan, hogy miből áll egy-egy szolgáltatásuk és nem világosítanak fel a különböző lehetőségekről, az nem vall túlságosan profi hozzáállásra.
Koszos-e a padló?
A padló tisztasága egy olyan dolog, amire bármelyik üzletbe belépve érdemes odafigyelni, különösen egy fürdő esetében. Legyen szó étteremről vagy pedikűrről, az hogy minden vendég után feltakarítsanak elengedhetetlen.
Termálfürdő.net
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem