Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hogy kerül ide Király Viktor és a P. Mobil is?

2014. 08. 19. 11:58

Útitárs
Befejeződött a diósgyőri vár megújítása, a középkori erődítmény kapuját augusztus 30-án nyitják meg a látogatók előtt, akiket egész napos kulturális kavalkáddal várnak - közölte Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
A magyarországi műemlékvédelemben példa nélküli rekonstrukció eredményeként megújult és régi pompájában várja a látogatókat a Diósgyőri Vár, amely a nyugati szárny kivételével két szint magasságig újra felépült. A vár tornyai között három palotaszárny is újjáépült, amelyben helyet kapott Közép-Európa legnagyobb lovagterme, egy várkápolna és a királynék lakóterme is - mondta az alpolgármester.
A jószerivel egyedülálló beruházás a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című program keretében valósult meg, a miskolci önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében 2 milliárd 272 millió forintot nyert uniós és hazai pályázaton a 2 milliárd 714 millió forintos projektre, az önrész 442 millió forint volt.
Színes programok igazi kavalkád Diósgyőrön
A nyár utolsó szombatján színes programokkal, fergeteges hangulattal, egyedülálló és megismételhetetlen produkciókkal nyitja meg kapuit a Diósgyőri Vár, az ünnepség vendége lesz többek közt Besenyei Péter műrepülő világbajnok, aki látványos bemutatót tart a tornyok között, fellép az ExperiDance táncegyüttes, Király Viktor és a P. Mobil is, de lesz jelmezes felvonulás, a várfalak között középkori fogadó és bemutatkoznak a Diósgyőri Kóborlovagok.
Az augusztus 30-i megnyitó késő estig tartó rendezvényei ingyenesen látogathatók.
Forrás: MTI
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...