Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ezen a péntek éjszakán semmiképpen ne maradjon otthon

2014. 07. 31. 10:19

Útitárs
Augusztus 1-jén, pénteken ismét megrendezik a Strandok Éjszakáját. A nagysikerű rendezvényen idén 49 vidéki és budapesti strand, illetve fürdő vesz részt, változatos programokkal és kedvezményes jegyárakkal csábítva magukhoz a vendégeket. Ha még nem tudja, melyiket válassza, mi segítünk eligazodni.
A fővárosi fürdőhelyek közül az Aquaworld, a Palatinus Strand és a Római fürdő is várja az érdeklődőket.
Az Aquaworldben DJ-k, lézershow és tűzzsonglőrök felelnek majd a hangulatért. Az érdeklődők részt vehetnek még forró szauna szeánszokon és medencés csillaglesen egészen hajnali 01:30-ig. A Nyugati térről ingyenes buszjáratot is indítanak a tömegközlekedéssel érkezőknek. A szauna szeánszok között lesz zenés, barackmagos testradírozó, mézes-csokoládés hidratáló és pálinkás tematikájú is.
Ezen a péntek éjszakán semmiképpen ne maradjon otthon

Aquaworld
A Római Fürdő latin stranddá változik a Strandok Éjszakája alkalmából, brazil táncosok borzolják majd a kedélyeket a medencék mellett. A mozgás szerelmesei részt vehetnek a Gilda Max aquafitness óráján, nevezhetnek vízipisztolycsatára és buborékfocira is. Az estét itt is csillagvadászat zárja majd.
A Palatinuson zenés és gyerekprogramok szórakoztatják majd a kicsiket és nagyokat, mozgásra itt is lesz lehetőség, ugyanis a Gildamax aquafitness órája a Palatinuson sem marad ki a programból, este pedig DJ-k felelnek a kellemes időtöltésért.
Vidéki kínálat
Természetesen a vidéki fürdők is kitesznek magukért augusztus 1-jén.
Bükfürdőn Varga Viktor sztárvendég szórakoztatja majd a vendégeket. Továbbá élménycsúszda, koktélbár, kártyajóslás és videojátékok garantálják a jó hangulatot.
Dorog zenével, tánccal, mozgásprogramokkal és széles koktélkínálattal várja a látogatókat.
Gyenesdiáson retró- és slágerzene, illetve tűzszínház várja az érdeklődőket, családi vetélkedő is lesz kincskereséssel, és vízi aerobik az aktív pihenésre vágyóknak.
Gyopárosfürdőn óriási bulival és meglepetésprogramokkal készülnek.
A Gyulai Várfürdő aqua zumbával és tűzzsonglőr-bemutatóval örvendezteti meg a fürdőzőket.
Ezen a péntek éjszakán semmiképpen ne maradjon otthon

Gyulai Várfürdő
Hajdúszoboszlón a debreceni Flaming Chicks Tűzzsonglőrök és a hajdúszoboszlói Ambrózia Hastánccsoport mellett az este sztárvendége, Péter Szabó Szilvia - korábban a NOX együttes énekesnője - lép színpadra.
Harkányban videodiszkó és karaoke teszi feledhetetlenné az éjszakai fürdőzést.
A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban Gáspár Laci felel a hangulatért.
Komáromban zenés éjszakai fürdőzésre invitálnak az Elektro Banddel.
Lakitelken fúvószenekarok koncertjét lehet élvezni a medencékben pihenve.
Leányfalún Somogyi Zoltán gitárestje mellett Réka és Norbi Alakreform-Retro Aerobic Mixe szórakoztatja a nagyérdeműt. 
A makói Hagymatikumban egészen hajnali kettőig lehet fürdőzni, éjszakai jógázni, masszíroztatni vagy éppen hangterápián, különleges szauna szeánszokon, vízi diszkón és habpartyn részt venni.
A mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő technikai okok miatt augusztus 1-je helyett 2-án tartja meg a Strandok Éjszakáját, a hangulatért DJ Novi felel.
A miskolctapolcai barlangfürdőben zenés éjszakai fürdőzést és szauna szeánsz partyt szerveznek.
Mosonmagyaróváron Dér Henivel bulizhatnak a fürdőzők, miközben koktélokat szürcsölve megtekinthetnek egy divatshow-t is.
Mórhalmon tűzzsonglőrök, mazsorett bemutató, szauna szeánszok és Origami bikini vadász verseny színesíti a fürdőzést.
Ezen a péntek éjszakán semmiképpen ne maradjon otthon

Mórahalom
Nagykáta retró- és slágerdiszkóval készül.
Püspökladányban a Pofázunk és végünk című amerikai akció-vígjátékot vetítik a fürdőzök szórakoztatására.
Aki igazán sokáig szeretne pancsolni, annak Ráckevén a helye, ugyanis itt egészen hajnali 4-ig tart majd a buli. A ráckevei Aqua Land továbbá fényfestéssel, óriás máglyával és konga show-val készül.
A sárvári fürdő is diszkóval várja a vendégeket.
Szegeden, az Anna fürdőben hawaii hula tánc és hastánc bemutató biztosítja az esztétikai élményt, közben az örökmozgók meridián tornán, vízi tai-chi-n, latin aqua dance-en vehetnek részt; az élményt még egy kis vízi hangfürdővel is lehet fokozni.
Szintén Szegeden, a Napfényfürdő Aquapolisban is várják a fürdőzőket a pezsgőágyak, a zuhatagok és a csúszdapark.
Ezen a péntek éjszakán semmiképpen ne maradjon otthon

Egerszalók sem marad ki a Strandok Éjszakájából
Tiszakécskén tűzzsonglőrök és latinos dallamok gondoskodnak a forró hangulatról.
Tiszaújvárosban a hab- és lufiparty mellett élő koncert is lesz, délután pedig strandfoci bajnokságra lehet nevezni, és még "strand szépét" is választanak.
Zalakaroson Baywatch party várja az érdeklődőket, a résztvevők pedig másnap sem maradnak program nélkül; augusztus 2-án kézműves vásár lesz, és borházak települnek ki a fürdőbe.
A Strandok Éjszakájának teljes programját itt érheti el.
Termálfürdő.net
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem