Valahogy így szaunázhattak az ősmagyarok is
Egy szép csillagfényes éjszakán részt vettünk egy izzasztókunyhó-szertartáson, mely a még élő indián hagyomány alapján zajlott, ám a szertartást vezetőnk (régebben sámánnak nevezték volna) saját kultúránk, ősi hitvilágunk emlékeivel termékenyítette meg. Ezt lehetne csak igazán szauna szeánsznak nevezni - ha a megnevezést nem szaunaprogramokra használnák... Most már el lehet képzelni őseink hasonló jellegű szertartásait, melyeket még a végeláthatatlan ázsiai pusztákon indították el őket belső útjukon.
A kunyhó-szertartás gyökerei régre nyúlnak. Őseink mélységes tisztelete a természeti elemek iránt nagyban meghatározta és befolyásolta a régen élt emberek életét. Elődeink igaz egyistenhívők voltak ("a magyarok istene"), viszont isteni erőt tulajdonítottak az őselemeknek: a tűznek, víznek, földnek, és a levegőnek, felismerve, hogy minden a négy elem az Egy része.
Egykori hazai és külföldi írásbeli emlékek bizonyítják, hogy a régi magyarok nagy gondot fordítottak a tisztálkodásra. Már a sátrakban, jurtákban lakó nomád magyarság külön fürdősátrat rendezett be a közösség számára. Ahogy minden természeti nép, a gödörszaunát is bizonyára ismerték és használták. A földbe vájt gödör fölé emelt sátor - régészeti leletek nyomán bizonyítottan - a szaunázás ősi formája volt. Tisztálkodásra, gyógyításra és eufórikus élmények kiváltására használták.
A szertartás a tűz megrakásával kezdődik. Ezek a máglyán izzított sok ezer éves vulkanikus kövek aztán az izzasztókunyhó közepén elhelyezkedő gödörbe kerülnek - mint szaunakályhára a kövek.
A tűz körül ugrálva, kurjongatva, "révülve" igyekszünk megérkezni egy olyan világba, mely messze esik hétköznapjaink berögződéseitől. Szigorúan bódítószerek nélkül, hiszen a program alapvető célkitűzése önismeretünk fejlesztése volt. Ez nem volt elmondható a nomád népekről, akik a szellemvilággal való kapcsolat megteremtéséhez használtak ilyen szereket, az ősmagyar sámánok például légyölő galócát. Kántáló mondókák, regösénekek, sámándob segít a ráhangolódásban.
A Földanya méhét, a világ kerekségét jelképező izzasztókunyhó a vázra feszített nemezzel, és állatbőrökkel alaposan leszigeteli a hőt. Ajtaja keletre, a születő Nap felé nyílik. Az előtte lévő kis földhalmon álló szarvasagancs - mely a négy világtáj színes szalagjaival van díszítve - a Csodaszarvast idézi meg. Innen indul a mintegy két méter hosszú ösvény: a köldökzsinór, mely a bükkfával megrakott máglyáig vezet. Spirituális útra léptünk.
A vörösen izzó vulkanikus kőzeteket növényi főzetekkel (gyógyteákkal) öntözve a felszálló gőz hamar betölti a kis, földbe mélyített, hangulatos kis kunyhó légterét, megteremtve ezzel a közös izzadás, testi-lelki megtisztulás és a belső úton való elindulás lehetőségét.
Miközben a földbe vájt, jelképes anyaméhben összekuporodva, a sötétben várjuk mit hoz elénk a forró gőz, és milyen titkok törnek fel legbenső csöndünkből, a vezető (sámán, gyógyító) oltalma alatt állunk. Ő segít minket utunkon, melyen kapcsolatot teremtünk valós énünkkel, és rajta keresztül az univerzummal.
Többször kijövünk az izzasztókunyhóból, lehűlünk, megpihenünk, majd folytatjuk utunkat, hogy feltárjuk a bensőnkben rejlő titkokat. Belső utazásunk a végéhez ér, a több órás éjszakai szertartás testi-lelki megtisztulása után megkönnyebbülten lélegzünk fel, és nézünk fel a magyar puszta csillagfényes égboltjára.
Teo Wassermann, Csobbanj.hu
