Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Egerszalókon zajlott a Szauna Szeánsz Oscar második elődöntője

2014. 02. 11. 15:38

Fürdőzés
A versenyző szaunamesterek két nap alatt 27 szaunaprogramot tartottak a nagyérdeműnek a Saliris Resort Spa Wellness- és Termálfürdőben.
Így a régió legjobb szaunamestereinek köszönhetően közel 1.000 fürdővendég élvezhette a felöntéseket. Az érdeklődésre jellemző, hogy sok vendég, aki délben érkezett már nem tudott részt venni a programokon. Ők a szaunázás hagyományos relax változatával kellett, hogy megelégedjenek.
A második középdöntőn a 9 versenyzőből, csak 3 juthatott tovább az áprilisban megrendezendő Gyopárosi Gyógyfürdő döntőjébe. A szombati napon kizárólag a vendégek pontoztak és ők választották ki pontszámaikkal azt az 5 versenyzőt, akik vasárnap megmérkőzhettek egymás ellen. Vasárnap a vendégek mellé a 4 fős szakmai zsűri is bekapacsolódott a versenyzők értékelésébe.
A döntőbe továbbjutottak
Végh Tímea - az Aquaticum Mediterrán élményfürdőből Fiesta, Mojitó szeánszával csinált nagyszerű hangulatot és forróságot. Temperamentumos szeánsza illeszkedett kubai zenéjéhez.
Belley Attila - a Miskolctapolcai Barlangfürdő**** szaunamestere a Sárkányok városa szeánszával, egy kedves humoros mese köré fűzte fel produkcióját, megnevettetve és megizzasztva a vendégeket. Öltözéke, kellékei és illatai amelyeket kevert nagyszerűen illeszkedett ismét koncepciójához.
Végh Sándor - a Hotel Lycium Debrecenből az Álmok világa szeánszával sötétben, fény játéka mellett teremtett forróságot. Szeánsza egyszerű, letisztult volt.
Az egerszalóki Saliris Resort Spában ezzel még nem ért véget a Szauna Szeánsz Oscar, még egy különleges versennyel, a Szinkron szeánszokkal várják a szauna szerelmeseit. Itt párban mérik össze tudásukat a versenyzők. A látványos egyszerre történő mozdulatokkal, igen intenzív klímát tudnak teremteni a szaunában. Szinkron szeánszok a forró élményeket kedvelőknek február 22-én szombaton!
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...