Hogyan szaunázzunk?

2010.05.01. 16:55

Szaunázni jóval többet jelent, mint ücsörögni a szaunapadon és izzadni a forróságban. A szauna a meditáció, a testi és lelki kikapcsolódás helye, mint a szaunázás kultúrtörténetéből tudjuk már-már rituális hely. Mielőtt magunkra húznánk az ajtót a forróságban, saját egészségünkre és – társas szaunázás esetén – szaunapartnereinkre való tekintettel érdemes egy-két dologgal tisztában lennünk.

Előtte

Ha már szaunázunk fordítsunk elegendő időt rá! Sietnünk nem szabad, mert így pont lényegtől fosztanánk meg magunkat: attól, hogy megfeledkezzünk közben hétköznapi gondjainktól. Ahhoz, hogy kúraszerűen fejtse ki hatását ajánlatos legalább kéthetente szaunázni egyet.
Szaunázás előtt semmiképp ne fogyasszunk alkoholt. Teli hassal sem „esik jól” bemenni izzadni, hiszen az emésztés már önmagában terheli a szervezetet. Ha szaunázni szeretnénk egy jót, nagyon fontos, hogy figyeljünk a vízpótlásra már a szaunázást megelőzően is. A szaunában sok vizet veszítünk, ezért nem ajánlatos eleve dehidratált állapotban lépni a forró kabinba. Jó, ha előtte le is zuhanyoznunk, hogy eltávolítsuk bőrünkről a szennyeződéseket (izzadság, krém, izzadásgátlók, dezodornyomok), de utána alaposan törüljük száraszra testünket, szárazon lépjünk a szaunába! A törülközés azért fontos, mert a test felszínén levő víz akadályozná bent az izzadást. Ékszereinket azért ajánlatos le-/kivenni mert felforrósodva kellemetlen érzést válthatnak ki, zavaróan hathatnak relaxációnkra.

Bent a forróságban

Nincsenek szabályok arra nézvést, meddig kell bent tartózkodni a szaunafülkében. Semmiképp ne vegyünk részt egy „Ki bírja tovább?” versenyben. Azt is testünk állapota, illetve saját programunk szerint ajánlatos eldönteni, „hány kört megyünk”, vagyis hányszor ismételjük a szaunázás felhevítő-lehűtő-pihenő állomásait. Ez nem csak saját praxisunktól, teherbíró képességünktől függ, de természetesen attól is, épp mennyire forró az adott szauna. Az ajánlott hőmérséklet: 80-90 °C körül van.  Az alacsonyabb padokon a hőmérséklet is alacsonyabb, így "belőhetjük", mi a legkellemesebb számunkra. Kalkuláljuk be azt is, hogy a kövekre locsolt vízből fejlődő forró gőz hatására egy-két percig sokkal melegebbnek érezzük a levegőt. Minél magasabb a hőfok, annál szárazabb belső levegő az ideális, s mivel a finn szauna magas hőfokon üzemel, alacsony páratartalma miatt száraz szaunának is nevezik. 
Egy nyugodt, alapos szaunázás optimálisan 3-4 fordulóból áll, és nagyjából másfél óráig tart. Legalábbis ez a rutinos szaunázók gyakorlata. De ajánlatos figyelembe venni a napszakot, fáradtsági szintünket és esetlegesen a nap hátralévő részének későbbi teendőit is, hiszen egy ilyen hosszú menet alatt azért rendesen el lehet pilledni. Olyannyira, hogy utána már esetleg csak egy kis sziesztára, semmittevésre vágyunk. Érdekes fiziológiai jelenség azonban, hogy vannak szaunázók, akik nem lefáradnak a kúrától, hanem annyira felfrissülnek, hogy még elaludni sem tudnak estére. Ezért figyelni kell egyéni reakcióinkra, a szauna ránk gyakorolt hatásaira, ki kell tapasztalnunk, melyik napszak a legjobb számunkra.

Lehűtés

Amikor mát túl melegnek érezzük bent a levegőt, nem érdemes tovább erőltetni, hiszen még korántsem ért véget a kúra: ekkor kell lehűteni magunkat. Megfelelő hőmérséklet és gőzöltetés mellett általában 8-12 perc elegendő ahhoz, hogy a testhőmérséklet emelkedni kezdjen, és megkezdődjön a természetes izzadás (ez nem azonos azzal a kicsapódó vízpárával, amit a forró kövek ész nélküli locsolása okoz - ne feledjük: a finn szauna szárasz szauna, vagyis kicsi a páratartalom). Ekkor jöhet a hidegzuhany!Korábbi cikkünkben már tárgyaltuk, milyen jótékony hatásai vannak annak, ha a szaunából kijőve lehűtjük testünket. A lehűtés lehet hideg vízzel történő zuhanyzás vagy hideg medencébe való merülés lehet(a merülőmedencék hőfoka jellemzően 15 fok körüli). A hidegvizes medencébe merülést megelőzően mossuk le magunkról az izzadságot! Akik érzékenyebbek a „hideg sokkra”, nyugodtan kezdjenek 25-30 fokos vízben tusolni, majd fokozatosan engedjék magukra az egyre hidegebb vizet. Nagyobb szaunakultúrával rendelkező népeknél télen a hóban is meghemperegnek a vállalkozóbb szelleműek, de északon még a lékben fürdés is szóba jöhet. Télen legegyszerűbb kimenni a friss, hideg levegőre, melyet felmelegedett testünk ilyenkor igen jól tolerál. Sokkal kevésbé radikális megoldás mint a hideg fürdő, hiszen a levegő nem képes olyan mértékben „leadni” hőmérsékletét mint a víz. Meglepően kellemes, frissítő érzés, próbálják ki! A finnek szauna után télen is kiülnek a kerti padra és jólesően megisznak egy sört. Mivel a test 5-10 percig megtartja az odabent szerzett meleget, cseppet sem fáznak közben!

 Ejtőzés

Ami még feltétlenül hozzá kell tartozzon egy-egy kellemesen lefárasztó vagy éppen felfrissítő szaunához, az a pihenés! Megterhelt szervezetünknek ilyenkor szüksége van a regenerálódásra. Ezt könnyíthetjük meg neki egy kis lustálkodással, ami igen jól is esik ilyenkor. Semmi esetre se terheljük tovább szervezetünket azzal, hogy közvetlen szauna után még leúszunk pár hosszt a medencében. A sportot hagyjuk kicsit későbbre – vagy még jobb ha megelőzi az szaunafürdőt. Olyan időtartamban ajánlott – lehetőleg fekve, de legalábbis feltett lábakkal – ejtőznünk a szauna után, mint amennyit bent töltöttünk a forróságban.

Utána

A forró szauna bőrünk pórusait kitágította, és kitisztította a baktériumoktól és egyéb szennyeződésektől. A szaunázás befejezése után tusoljunk le bő vízben, a tusfürdők és szappanok használatát azonban kerüljük. Ezt az utolsó zuhanyozást mindig melegvízzel végezzük, hogy a kitágult pórusok ne húzódjanak össze, amely kellemetlen utóizzadást válthat ki. Aggódó anyukák figyelmébe ajánljuk: nem szükséges zsíros szappanokkal és egyéb kemikáliákkal "sterilizálni" a gyerekeket, újra eltömítve így a kitágult bőrpórusokat.
Zuhany után ajánlatos jó alaposan felöltözni, mert kitágult pórusainkkal a megfázás veszélye ilyenkor nagyobb. Ne feledkezzünk meg a jelentős víz- és ásványianyag veszteség pótlásáról sem. Fogyasszunk sok folyadékot, de csak ha már befejeztük a szaunázást. Legjobb az ásványvíz mert természetes és magas az ásványianyag tartalma. Egy kiadós szaunázás során könnyen meg is éhezik az ember, ilyenkor a finnek általában pisztrángot vagy tengeri halat fogyasztanak a legkülönfélébb módokon elkészítve, többnyire friss zöldségekkel. Fogyasszunk mi is könnyű ételeket szauna után, ha figyelünk testünkre észrevesszük, hogy ilyenkor nem is kívánunk nehéz étkeket. Egészséges, ha megiszunk  egy deci bort is az étkezés végén.

Szaunaetikett

Saját szaunájában  mindenki azt csinál, amit akar. Ám ha fürdőben vesszük igénybe a nyilvános szaunát, be kell tartanunk néhány együttélési alapelvet. Ezekkel kevesen vagyunk tisztában…

Míg a skandináv és balti országokban, Németországban, vagy például Japánban még a nyilvános és koedukált szaunákban is mezítelenül szaunáznak, Magyarországon a nemzetközi standard érvényesül: a fürdőkben létesült szaunákban mindenütt használatos a fürdőruha.

A szaunázáshoz tehát vegyünk magunkhoz fürdőrucit, valamint ne felejtkezzünk meg a törölközőről sem, melyet majd magunk alá terítünk a fapadon. Ezzel elsősorban a szauna tiszaságát óvjuk, ám ha ez nem történik meg, már inkább higiéniás követelmény lesz, hiszen egyébként a szaunapadok igen gyorsan beszennyeződnek, ami már se esztétikusnak, se higiénikusnak nem mondható. Strandpapucsunkat hasonló okok miatt hagyjuk a szaunán kívül. Nem szokás sem enni, sem inni a fülkében. A szaunázás befejeztével hagyjuk hátra tisztán a további szaunázók részére a kabint. Bent a szaunában ne zavarjuk hangos beszéddel a relaxálni vágyókat, ha ez problémát jelent, nem kellene beülnünk a kabinba. Optimálisan fürdőmester ügyel a szauna működésére, beállítja a megfelelő hőmérsékletet, rendszeres időközönként adagolja a vizet, ill. illóolaj-keveréket. (Automatikus adagoló is megteheti.) Fürdőmester hiányában vihetünk magunkkal (vízzel mindig alaposan felhígított!) illóolaj-keveréket (csak 1-2 csepp olaj szükséges egy deci vízbe), ám mindig kérdezzük meg a velünk együtt bent ülőket, nem zavarja-e őket, ha vizet, vagy illóolaj-keveréket locsolunk a kövekre.

Extra

Ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a szaunázásból, legyen nálunk érdes dörzsiszivacs is, melynek segítségével áteshetünk egy teljes bőrradírozáson is, melytől valóban csodálatosan sima lesz a bőrünk. A dörzsi tulajdonképpen a tradicionális északi nyírfa vesszőket helyettesíti, amelyekkel egymást csapdosva élénkítik egymást a finnek, észtek és más északi népek. (Ám ezt közösségi szaunában náluk sem használják.)  Még egy kis mézet is vihetünk magunkkal a fülkébe, hogy arcunk, testünk kitágult pórusait azonnal egy hathatós pakolásban részesítsük. Ettől lesz aztán igazán sima és üde arcbőrünk!

A finn háztartások szinte mindegyikének alaptartozéka a szauna, az ezekben folytatott egészségkúrák eredményesebbek is, mint a nyilvános szaunákban, hiszen az ember saját maga határozza meg a hőfokot és az esetlegesen használt illóolajak fajtáját, nem kell alkalmazkodnia, nyugodt körülmények között szaunázhat. A finnek életébe beépült a szaunázás, olyan ez számukra, mint az angoloknak a teázás, a németeknek a sörözés. Nekünk elég nehéz megbarátkozni vele, mert nincs mögötte megfelelő hagyomány. Mi, magyarok jórészt az uszodákban, fürdőkben találkozunk a szaunával, esetleg wellness hotelek, szépségszalonok vagy sportcentrumok látogatóiként. Azonban ha az ember megszerette a szaunázást és kertes házban él, egy kerti szauna kialakítása viszonylag kis költséggel megvalósítható. Tél itt is van, ha a finneknek jól esik bizonyára nekünk is jól fog, hiszen állítólag rokonok vagyunk, nem?

Hradszki Róbert, Termalfurdo.net szerkesztő

Eger - Heves megye

4 éj foglalása esetén az 5. éjszaka ingyen jár!

A csomag a félpanziós ellátás és a wellness részleg használata mellett belépőt tartalamz az Egri Várba.
Egerszalók - Heves megye

Wellness az 1001 éjszaka meséinek szállodájában, Egerszalókon.
Március 15-i ajánlatok
Forradalmi hétvége - 3 éj
Thermal Hotel Mosonmagyaróvár***superior
Március 15.
Belenus Thermálhotel***superior
Nemzeti csomag a márciusi ifjak emlékére
Hotel Termálkristály Aqualand ****superior